Gyurcsány Ferenc: Közössé lett sors nélkül nincs közösség!

Tévedés, hogy a politikai vélemény forrása a személyes életünkről szóló tapasztalat – mutatott rá Gyurcsány Ferenc.

A felismert közös sors hiánya kapcsán írt posztot pénteken a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc. Mint kiemelte, tévedés, hogy a politikai vélemény forrása a személyes életünkről szóló tapasztalat, ugyanis a legtöbbször fontosabb, hogy mi történt a nekünk fontos közösséggel, mint az, hogy mi történik személyesen velünk. Közössé lett sors nélkül nincs közösség – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az ellenzéki politikai közösség töredezettségének legfontosabb oka a rossz kormányzás által okozott károk, tragédiák közös sorsként való felismerésének, megértésének megakadályozása.

Gyurcsány Ferenc friss bejegyzését változtatás nélkül idéztük

„A felismert közös sors hiánya

Miközben végigsöpört a Covid az országon, megállt az ország gazdasága, elszabadult az infláció, csökkentek a reáljövedelmek és sorolhatnám még a bajokat, az ellenzék képtelen mindebből profitálni, az Orbán-kormány továbbra is a helyén van.

Miért nincs ezeknek az ügyeknek érdemi hatása a kormány elfogadottságára?

Néhány szokásosan megfogalmazott, az ellenzék alkalmatlanságát szajkózó megjegyzéssel most nem foglalkozom. Mert a legfontosabb okot szerintem máshol kell keresni.

Egy emberi csoport erejét sok minden adja, de talán az a legfontosabb, hogy közösségként létezik-e. A közösség legfontosabb jellemzője a közös mi-tudat, hogy egyek vagyunk, hogy valamiben, valami nekünk fontos dologban osztozunk.

A politikai közösség mi-tudatának legfontosabb összetevői a közös sors (1), a közös sors közös értelmezése, azaz a közös sorsra adott közös magyarázat (2), végül pedig annak elfogadása, akarása, hogy az érintettek valamilyen közös választ adjanak a közös sorsuk által felvetett kihívásokra (3).

Mindezt követően jöhet a közös cselekvés, ha jön, de ennek még további feltételei vannak, amelyekkel most nem foglalkozunk.

Súlyos tévedés azt hinni, hogy a politikai vélemény forrása a személyes életünkről szóló tapasztalat. Nem, nem az.

Amikor politikai véleményt alkotunk, akkor a nekünk fontos közösség helyzetét ítéljük meg. A legtöbbször fontosabb, hogy mi történt a nekünk fontos közösséggel, mint az, hogy mi történik személyesen velünk.

Hallgassák meg a következő mondatot!

»Lehet, hogy drágább lett a tej, de a hazánk végre jó kezekben van és nem engedem, hogy ez megváltozzon.«

Vagy: »Szegény Mancit elvitte a Covid, de végre nem istentelen kormányunk van, és ez a legfontosabb.«

A két példában az a közös, hogy egyéninek megélt bajok, sérelmek, drámák állnak szemben a közösség megmaradásának, megtartásának reményével, ígéretével, hitével, a közösség elvesztésétől való félelemmel.

Az orbáni hatalom akkor tudja megvédeni magát a rossz kormányzás miatti hitelvesztéstől, ha nem engedi, hogy az egyéni sérelmek, bajok közösen megélt sorsokká álljanak össze, mert a közös sorsból, közös értelmezés, majd pedig közös akarat és cselekvés származna.

Ha a választók az elszenvedett károkat egyéni hátrányként élik meg, ha nem kötődik össze a saját élet és a közösség ügye, akkor nem alakul ki a közösség féltésének kollektív érzése.

Közössé lett sors nélkül nincs közösség.

Ha nem engedik be a tévék kameráit a kórházak Covid osztályaira, akkor meg tudják akadályozni, hogy az onnan közvetített képek közös sorsként mutassanak rá az egyébként elkülönülő családi tragédiákra.

Ha nincs olyan közösség, amellyel annak sorsán keresztül azonosulunk és amelyért éppen a kormány mulasztása, rossz döntései miatt aggódni kellene, akkor nincs ok szembefordulni a kormánnyal.

A demokratikus köznyilvánosság hiányának legfontosabb következménye az, hogy rejtve marad a közös sors, ezért nem jön létre az ezen alapuló szervezett politikai közösség.

Az ellenzéki politikai közösség töredezettségének, gyengeségének mélyén meghúzódó legfontosabb ok a rossz kormányzás által okozott károk,

tragédiák közös sorsként való felismerésének, megértésének megakadályozása.

Az ellenzék ezen a ponton súlyos stratégiai hátrányban van. Ez a hátrány az Orbán rendszer keretein belül nem szüntethető meg, mert annak fenntartásához a rendszer haszonélvezőinek életfontosságú érdeke fűződik.

Az ellenzéknek, ha sikeres akar lenni, akkor ezt a hátrány politikai tevékenységének más területein elért előny megszerzésével kell kompenzálnia.

Ha mindezt felismeri, megérti, akarja, tudja és teszi.

Minden esetre, akkor most egy lépéssel beljebb vagyunk.

Vagy téglával?”

(Gyurcsány Ferenc/Facebook)

Kapcsolódó:

Gyurcsány Ferenc: Az orbánizmus Európa-ellenes, szabadulni kell tőle!

Valódi Hírek