Alaposan felkavarta az állóvizet a hatalmas baloldali győzelem: Halaszthatatlan bejelentést tett a brit miniszterelnök

Kiderült, Rishi Sunak lemond-e, vagy sem.

Rishi Sunak brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy távozik a kormányfői tisztségből, valamint

lemond a Konzervatív Párt vezetői posztjáról is,

miután az előző nap tartott nagy-britanniai parlamenti választásokat az eddigi legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt nyerte meg.

A csaknem végleges péntek déli adatok szerint a Konzervatív Párt, amely 2010 óta volt kormányon, 250 parlamenti mandátumot veszített a csütörtöki választáson. Ezzel 121-re csökkent frakciójának létszáma a 650 tagú alsóházban. Ez a konzervatívok legrosszabb választási eredménye a párt eddigi történetében.

A Munkáspárt ugyanakkor 412 képviselői helyet nyert, 211-gyel többet, mint a 2019-ben tartott előző parlamenti választáson.

Sunak a Downing Street-i kormányfői hivatal előtt tett nyilatkozatában elnézést kért a választási vereségért és kijelentette, a választók egyértelműen megüzenték, hogy Nagy-Britanniának új kormányra van szüksége. Azt a Munkáspárt alakíthatja meg, Sir Keir Starmer, a Labour vezetője lesz a következő brit miniszterelnök.

(MTI/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Hatalmas baloldali győzelem született a brit választásokon

Valódi Hírek