Brutális botrány tört ki a nyári szezonban: Arcpirító döntést hozott a bíróság az Árpád hídi ámokfutó érdekében

Megrázó részletek derültek ki a halálos Árpád hídi gázolás kapcsán.

Nem emeletek vádat az Árpád hídi halálos gázolást okozó Mercedes-sofőr ellen

Tavaly július elsején egy 700 lóerősre tuningolt Mercedes sofőrje gázolt halálra egy 26 éves, szabályosan közlekedő kerékpárost az Árpád hídon. A halálos gázolást okozó sofőr ellen egyelőre nem emeltek vádat, a bíróság döntése értelmében

szabadon mozoghat a fővárosban

hívta fel a figyelmet a 24.hu.

A 26 éves férfi a kórházban meghalt az Árpád hídi gázolás következtében

A tragikus balesettel kapcsolatban a rendőrség akkor azt közölte: a balesetet egy spontán kialakult verseny okozta, amelyben a Mercedes mellett két BMW vett részt, mindhárom jármű jelentősen átlépte a sebességhatárt. A „verseny” során a Mercedes sofőrje elvesztette uralmát a járműve fölött, és a szalagkorlátot átszakítva belerohant a kerékpárúton bicikliző 26 éves férfiba, aki ennek következtében

kettős végtagvesztést szenvedett, és a kórházba szállítása után meghalt.

A RACE-001-es rendszámú sportautó 34 éves sofőrjét nem sokkal később letartóztatták, azonban már tavaly októberben szabadult a börtönből, és bűnügyi felügyeletbe került nyomkövetővel a lábán. A lap információi szerint a bíróság azóta is enyhítette az ítéletet. Mint írták, a halálos gázolást okozó férfival szemben már csak annyi kényszerintézkedés van érvényben, hogy nem hagyhatja el Budapest közigazgatási határát. Így pedig

szabadon garázdálkodhat a városban.

Újabb részleteket árult el az ügyészség

A Fővárosi Főügyészségtől megtudták, hogy a döntés ellen fellebbezett a hatóság. Az ügyészségi tájékoztatás szerint az ügyben még folyamatban van a nyomozás, ezért egyelőre vádemelés nem történt. Ugyanakkor azt is jelezték, hogy két gyanúsított van: a Mercedes sofőrjét halálos közúti baleset gondatlan okozásával, a versenyzésben résztvevő BMW-sofőrt közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítja a rendőrség. Utóbbi férfi

szabadlábon védekezik (!).

Azt írták, a vádemelés előtt még azt is vizsgálják a hatóságok, hogy a BMW sofőrjének magatartása okozott-e tartós károsodást a versenyben elöl haladó Mercedes vezetőjének. A megrázó balesetről a rendőrség videót is közzétett, amelyen az látható, hogy a Mercedes az ütközést követően felborult. Ezután körülbelül 70 métert pörgött a tetején, végül a két mögötte érkező BMW közül a második csapódott bele.

Mit állapított meg az igazságügyi szakértő?

Az igazságügyi szakértői vélemény szerint a Mercedes legalább 137 kilométer per órával haladt. A hídon azonban csak 70 kilométer per órás sebesség megengedett a hídon.

Megállapították, hogy az autó menetstabilizátora ki volt kapcsolva. Azt jelenleg is vizsgálják, hogy a feltuningolt autók közül bármelyik esetében felmerül-e, hogy illegálisan növelték az autó teljesítményét – írták.

A 34 éves Mercedes sofőrje vallomásában

beismerte bűnösségét, de tagadta a versenyzést.

13 büntetőpontja volt a halálos gázolást okozó sofőrnek

A Mercedest vezető sofőrnek 13 büntetőpontja volt, ami azért lényeges, mert ez az az érték, amikor a nyilvántartást vezető hatóság értesíti a járművezetőt, hogy a pontjainak száma kritikus szintet ért el. Ekkor pedig az illetőt tájékoztatják a pontok csökkentését eredményező önkéntes utánképzés lehetőségéről, egyben figyelmeztetik a felső pontérték elérésének következményeire is. A Mercedes sofőrjét pedig már értesíteni kellett, hogy ha nem figyel, ugorhat is a jogosítványa. Arról nem tudni, hogy az elkövető vállalta-e az önkéntes utánképzést.

Azt írták, beszédes adat, hogy a járműnyilvántartás szerint az egyedi rendszámú E63 AMG S típusú Mercedes gyárilag 450 kilowatt, vagyis 612 lóerős teljesítményű, ami alig marad el a Forma-2-es bajnokság versenyautóinak teljesítményétől. Ráadásul

a rendőrség közlése szerint az autó teljesítményét 690 lóerőre tuningolták fel.

A Mercedes E63 AMG S típusú autót 2018 nyarán helyezték forgalomba Magyarországon. A sofőr, ahogyan a közösségi oldalak tanúsítják, részt vett legális gyorsulási versenyeken is. Egy Reddit-felhasználó képet is megosztott róla, amint a Mercedes tököli gyorsulási versenyen indult. Az E63 AMG S-t a vezess.hu stábja is tesztelte 2016 végén, és az autót úgy jellemezték, mint „egy zongorahúrra helyezett dinamitrúd, ami minden pillanatban arra vár, hogy meggyújtsuk a kanócot”.

A történtek után a Magyar Kerékpárosklub számos civil szervezettel együtt megemlékezéssel egybekötött tüntetést szervezett a biciklisek és gyalogosok védelméért.

Kapcsolódó:

Mi történt? Váratlanul kiengedték a rácsok mögül az Árpád hídi gázolót

Valódi Hírek