Megütötte a bokáját Orbán uszítója: Eljárást indítottak Bayer Zsolt ellen

Törvényt sérthetett Bayer Zsolt, eljárást indítottak a fideszes publicista ellen.

Közigazgatási hatósági eljárást indított a Médiatanács a Hír TV Zrt. és a Karc FM Média Kft. ellen a Bayer show egyik adása miatt. A műsorban elhangzott, bevándorlókra tett kijelentésekkel kapcsolatban ugyanis

felmerült a gyűlöletkeltés tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése

tudatta közleményében a testület.

A Médiatanács bejelentés alapján vizsgálta a Hír TV-n március 31-én sugárzott, majd április 1-jén háromszor is megismételt adást. A műsorszámot a Hír FM is közzétette április 1-jén, illetve április 2-án, mindkét napon két alkalommal.

A Telex beszámolójában emlékeztetett, Bayer Zsolt a március 31-i adásában két videót játszott le rajongóinak, amelyeken szerinte nyugat-európai bevándorlók követnek el bűncselekményeket nyugat-euróapiak ellen. A videókból azonban nem derült ki, hogy azok valóban Európában készültek volna, hogy azokon valóban bevándorlók szerepelnek-e, de a felvételek időpontjára és azok körülményeire sem derült fény. Bayer Zsolt ugyanakkor úgy konferálta fel ezeket videókat, hogy azok „mindennapos kis pillanatfelvételek a festői Nyugat-Európából”.

A videóban látható férfira Bayer azt mondta, szerinte

„kiirtandó féreg”, és „ezeket ma Nyugat-Európában dédelgetik, szeretgetik”.

„Nézzük meg, hogy ugyanezek falkában mit tudnak csinálni”

– konferálta fel az egyik videót.

„Megérkeztek a páviánok”

– mondta a videóban látható fekete férfiakra utalva a konzervatív kormánypárti publicista.

Kapcsolódó:

Végképp elfüstölt Bayer Zsolt agya: Orbán vérebe listázni kezdte a francia kormány politikusait

Vége: Beismerték Orbán újságírói az elmúlt időszak egyik legsúlyosabb hazugságát

Gajdics Ottó bekattant: Budapesti rakétabecsapódással riogatott a tévében Orbánék embere (+videó)

Valódi Hírek