Nevettél már ma? Itt van Orbán EU-ügyi miniszterének bohózatba illő bejelentése

Bóka János az EU-tagságunk kapcsán tett nevetséges megjegyzést.

Még Bóka János EU-ügyi miniszter sem nagyon hiszi el a saját szavait

Magyarország markáns Európa-politikát (sic!) folytat, világos európai alternatívát képvisel. Munkánkban ennek az Európa-víziónak is tükröződnie kell – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter, Bóka János a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban. Mindezt annak a kormánynak a képviseletében, amely a Magyarországra euró-tízmilliárdokat zúdító Európai Uniót folyamatosan szidalmazza.

Az Orbán-kormány nem egyszer főellenségnek állította be az EU legfontosabb vezetőit, tették ezt például az Európai Bizottság volt és jelenlegi elnökével, Jean-Claude Junckerrel és Ursula von der Leyennel. Róluk még plakátkampány is szólt, amelyben bevándorlás- vagy éppen háborúpárti, Magyarország ellen kényszert alkalmazó politikusoknak állította be őket a jelenlegi magyar kabinet.

Bóka János hangsúlyozta: elnökségként „tisztességes közvetítők leszünk, akik lojálisan együttműködnek valamennyi tagállammal és intézménnyel. Az új intézményi ciklus elején vitát kezdeményezhetünk és irányt mutathatunk számunkra fontos kérdésekben” – hívta fel a figyelmet. Hozzátette:

Elindult a puncsolás az EU vezetői részére

Magyarország lehetőségként és kötelezettségként tekint az előtte álló feladatra.

Ezt egyébként az idő eldönti, mindenesetre a jelek nem éppen erre utalnak. A Fidesz képviselői jelenleg az összes eddigi pártcsaládtól elutasítást kaptak, így ők kisodródtak Európa hang- és mérvadó erői közül.

A miniszter az elnökségi munka kapcsán közölte: jelenleg 122 áthúzódó jogalkotási dossziéval számolnak. Ezek közül 55 dossziéban a tanácsban, 30-35 dossziéban pedig a Tanács és az Európai Parlament közötti tárgyalások során terveznek előrelépni – magyarázta.

Elmondta továbbá, hogy körülbelül 1500 tanácsi munkacsoporti ülést bonyolítanak majd le, 37 formális tanácsülést tartanak Brüsszelben és Luxemburgban. Mindemellett 230 elnökségi rendezvényt szerveznek Magyarországon, köztük 16 informális tanácsülést, egy informális európai tanácsülést és az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóját – ismertette Bóka János, aki felidézte azt is, hogy Magyarország húsz éve tagja az Európai Uniónak (EU), és 13 évvel ezelőtt már elnökölte az EU Tanácsát.

Videó:

(Bóka János/Facebook/MTI korrigálva/Nyugati Fény)

Valódi Hírek