Gyurcsány Ferenc: A kérdések egyértelműek a választás után, készülünk a válaszokkal is (+videó)

Gyurcsány Ferenc a múlt hétvégi választások kapcsán posztolt a közösségi oldalára.

Vereséget szenvedtünk a múlt hétvégén – fogalmazott Gyurcsány Ferenc friss Facebook-videójában. Egyértelmű, hogy a vereség beismerését követően sorra merülnek fel a kérdések.

  • „Miért történt mindaz, ami történt?
  • Miért szenvedtek vereséget?
  • Kik a felelősök?
  • Le fog-e valaki mondani?
  • Hogyan tovább?”

– sorolta a Demokratikus Koalíció elnöke, aki hangsúlyozta, hogy ezek olyan kérdések, amelyeket fel kell tenni, amelyek fontosak, amelyekre nem kell haragudni. A válaszokat azonban meg kell fontolni, és ezt teszi a DK is – fogalmazott.

„Akik ismernek engem, azok szerintem sejtik, hogy nekem egyik-másik kérdésre nyilván van válaszom. Na de ugye, én egy pártnak vagyok a vezetője, a Demokratikus Koalícióé, és ahogy tőlünk korábban is megszokhatták, hogy általában ugyanazt mondjuk, tehát, hogy mi a mi közös véleményünk, mit javaslunk közösen az országnak.

Most is szeretnénk elkerülni, hogy azzal untassuk Önöket, meg azt a vitát hozzuk létre, hogy mit gondolok én, mit a Molnár, mit a Dobrev, mit a Vadai, mit a Varju, és nem megyek tovább.

Ezeknek a beszélgetéseknek a közepén vagyunk, formálisan, informálisan, sokakkal, munkatársakkal, kollégákkal, választókerületi elnökökkel és mindenkivel. Jönni fog majd nyilván az elnökségi ülés, ahol ezeket összegezzük”

– fejtette ki Gyurcsány Ferenc.

Hozzátette,

vigyáznak arra, hogy közösen legyen majd véleményük arról, mit rontottak el,

mit kell másképp tenniük a jövőben. Ez a fő kérdés a DK elnöke szerint, hogy ha szükséges valamit másképp csinálni, akkor az mi, valamint, hogy miképp kell cselekedniük.

Mint hangsúlyozta, a válaszokat meg fogja osztani. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a választópolgárok érezzék, a DK milyen tanulságot vont le a történtekből. Videója végén azt ígérte, visszatér a válaszokkal.

(Gyurcsány Ferenc/Facebook)

Valódi Hírek