Mit művelnek a várral? A karmelita ura máris lépett az I. kerületi Fidesz-győzelem után

Orbán Viktor hatalmas banzájra készül a budai vár területén.

Új tradíció kezdődik a budai várban, mostantól a hét területvédelmi tartalékos ezred kéthetes váltásban a Honvédelmi Minisztérium főépülete előtt teljesít díszőrséget – jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött vasárnapi videóban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium épülete előtt elmondta, a területvédelmi tartalékosok alapos kiképzést kaptak a testőrezredtől, ahol ennek a szép katonai feladatnak, a díszőrség ellátásának szakemberei dolgoznak.

A miniszter felidézte: tartalékos katonai szolgálata idején a palotaőrségnél teljesített szolgálatot tartalékos csoportparancsnokként. Akkor – tette hozzá – volt alkalma ennek a nehéz szolgálati ágnak minden részletét megismerni.

Arra kérte a videóban az embereket, hogy jöjjenek, nézzék meg a díszőrséget teljesítőket. Úgy fogalmazott:

Büszkék vagyunk katonai hagyományainkra és katonai értékeinkre, amelyeket a területvédelmi tartalékosaink itt, a várban Önöknek is meg tudnak mutatni„.

A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát

– hangsúlyozta közösségi oldalán a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a videóhoz fűzött hozzászólásában ismertette, hogy a Magyar Honvédség hét területvédelmi ezredének tartalékos állománya kéthetes váltásban, a Kapisztrán téren ad díszőrséget.

Videó:

(Szalay-Bobrovniczky Kristóf/Facebook)

Érdekesség, hogy Budapesten Budavár az egyetlen kerület, ahol a Fidesznek sikerült leváltania az ellenzéki V. Naszályi Márta polgármestert leváltania, egyúttal a testületi többséget is megszereznie. Érdekesség, hogy ez az a kerület, ahová 800 venezuelai vendégmunkást telepítettek be a választások előtt, akik egy videóban a Fideszt istenítették. A választási csalás gyanújára a nemzetközi szavazási megfigyelők is rámutattak.

A polgármesterjelöltek közti különbség végül kevesebb mint 500 szavazat lett a fideszes Böröcz László javára. A fentiek közti összefüggés bizonyára csupán a véletlen műve…

Valódi Hírek