Reagáltak az ellenzéki pártok vezetői a választási eredményekre (+videó)

A választási eredmények jelentősen átrajzolták a magyar politika térképét.

Az EP-választásokról

Mint megírtuk, 99,95 százalékos feldolgozottság mellett az EP-választásról idehaza a kormányzó párt került ki győztesként.

A Fidesz–KDNP a szavazatok 44,61 százalékát, a TISZA Párt a voksok 29,69 százalékát tudhatja a magáénak, míg a DK–MSZP–Párbeszéd szövetség 8,10 százalékon állt hétfőn reggel fél 8-kor.

Mindez azt jelenti, hogy a Fidesz 11, a TISZA Párt 7, a DK–MSZP–Párbeszéd szövetség pedig 2 mandátumot szerzett.

Mellettük a Mi Hazánk 6,76 százalékon állt a szavazatok tekintetében, ez pedig 1 mandátumot jelent a pártnak.

Az eredmények tükrében kijelenthető: Magyar Péter felbukkanása nem gyengítette a Fideszt, ám a TISZA Párt vezéralakjának sikerült szétzilálnia az ellenzéket.

Reagáltak az ellenzéki pártok vezetői

A választási eredményekre az ellenzéki pártok képviselői is reagáltak.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a DK–MSZP–Párbeszéd szövetség éjjel kettőkor tartott sajtótájékoztatóján elmondta,

a választás jelentősen átalakította a magyar politika térképét.

Hangsúlyozta, a jelenlegi helyzetben kizárólag ők látják el a szociáldemokrata képviseletet Magyarországon.

Az önkormányzati választásokon elért eredményeikkel kapcsolatban azt mondta: „kár lenne tagadni, hogy vannak csalódásra okot adó körülmények, kevesebb mandátumuk lesz az Európai Parlamentben, mint korábban”.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) megköszönte segítőik munkáját.

„Ha hazai baloldal volt, van és lesz”

– jelentette ki, hozzátéve: ugyan megjelent egy jobboldali erő, azonban ez szerinte nem csorbítja a baloldali értékeket.

„Nincs jó társadalom baloldal nélkül”

– mutatott rá Kunhalmi Ágnes.

Dobrev Klára szintén megköszönte támogatóik munkáját, akik az elmúlt hónapokban segítették őket.

„Az eredmény csalódást keltő”

– mondta, megjegyezve: arra számítottak, hogy a politikájuk több szavazatot hoz majd. Mint mondta, a következő hónapokban azon dolgoznak, hogy minél több magyart meggyőzzenek róla, hogy

Magyarország érdeke az erős Európa.

Dobrev Klára közölte: ezért fognak dolgozni az EP-ben is.

Donáth Anna, a Momentum elnöke a párt eredményváróján tartott beszédet az eredményeket követően. Mint ismert, a párt mindkét mandátumát elvesztette az Európai Parlamentben.

„Egy dolog biztos, hogy hétfőn, amikor felkeltek, büszkén nézhettek a tükörbe, mert egy jobb országért dolgoztatok”

– mondta Varsányi Áron sajtófőnök, mielőtt Donáth Annát elmondta beszédét.

Donáth Anna köszönetét fejezte ki támogatói felé, elmondta, minden munkatársára büszke. Elmondta, minden megyei közgyűlésben ott lesz a Momentum, egyet leszámítva. Mint mondta, több polgármestert is adnak, a legnagyobb eredménynek a politikus Zugló megszerzését tartja.

„Új, tisztességes, tiszta Zugló lesz Rózsa András polgármester vezetésével”

– mondta, majd felsorolta a párt győzteseit is:

  • Soproni Tamás (Terézváros),
  • Pikó András (Józsefváros),
  • Kovács József (Bánréve),
  • Pintér Bence (Győr),
  • Tóth Gergely (Keszthely).

Donáth Anna megköszönte 120 000 szavazójuk támogatását, akik miatt folytatni fogják, mert ők nem maradhatnak képviselet nélkül – hívta fel a figyelmet.

„Senkivel nem váltanám le ezt a közösséget”

– mondta majd ígéretet tett rá, hogy megrázzák magukat, és erősebben térnek majd vissza.

„A győzelem sohasem végleges, a vereség sohasem végzetes”

– mondta a politikus idézve Winston Churchillt.

(Demokratikus Koalíció/Facebook / index.hu nyomán)

Valódi Hírek