Figyelem! Veszélyes árhullám közeleg: Elöntheti a Duna a rakpartot (+fotók)

Az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet megközelítő tetőző vízállások várhatók – figyelmeztettek.

Már a teljes hazai Duna-szakaszon érezteti hatását az árhullám,

a magyarországi folyószakaszokon több mint 600 kilométer hosszan védekeznek

– közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a nagybajcsi tetőzést követően a vártnál ugyan lassabban, de apadásnak indult a Duna a szigetközi szakaszon. A hullámtérben a dús aljnövényzet továbbra is lassítja a víz átfolyását, hiszen az elöntött, növényzettel borított ártérről jelenleg lassabban jut vissza a víz a mederbe. Ennek hatására

Budapesten szombat délelőtt várható a tetőzés az alsó rakpart szintje körüli vízállással.

Az OVF közleménye szerint a Duna németországi és ausztriai részvízgyűjtőin csütörtökön sem hullott számottevő eső. A legfrissebb előrejelzés vasárnaptól mutat újra csapadékosabb időjárást, azonban ez a jelenlegi árhullám levonulását jelentősen nem befolyásolja.

A felső szakaszokon a német, az osztrák, illetve a szlovák mérések és előrejelzések továbbra is nagyon lassú apadást mutatnak, a péntek reggeli adatok szerint

a hazai szakaszon hosszan elnyúló tetőzésre és némileg alacsonyabb vízállásokra lehet számítani

– közölték.

Azt írták: a szombati, budapesti tetőzésen kívül másutt

az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet megközelítő tetőző vízállások várhatók (!).

Kitértek rá, hogy rendkívül lassú az apadás a Szigetköz területén és Győrnél is, ez tovább lassítja a víz útját a Duna alsóbb szakaszain és a tetőzés péntek dél körül Gönyű térségében jár, ahol tart a védekezés az átvezényelt tiszai vízügyesekkel együtt.

A megerősített vízügyi őrszolgálatot 317 dunai és tiszai vízügyes szakember közösen látja el a nap 24 órájában, mivel az árhullám tartóssága miatt fokozott figyelmet kell fordítani az árvízvédelmi töltéseken esetlegesen előforduló jelenségek felderítésére – hangsúlyozták.

Hozzátették: egy ilyen tartós árvíznél a gátak átnedvesedhetnek, emiatt csökkenhet a szilárdságuk, ezért rendkívül fontos a szakképzett vízügyes őrszolgálat jelenléte.

A vízügy szakemberei folytatják az árvízvédelmi munkálatokat valamennyi érintett szakaszon a Rábán, a Murán, a Dráván, a Tarnán és a Zagyván is – áll az OVF közleményében.

Fotók:

Az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet megközelítő tetőzésekre figyelmeztettek / Fotó: Nyugati Fény

Az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet megközelítő tetőzésekre figyelmeztettek / Fotó: Nyugati Fény

Az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet megközelítő tetőzésekre figyelmeztettek / Fotó: Nyugati Fény

(Címlapkép: illusztráció)

Valódi Hírek