Mit műveltek Pintér emberei? Egészen elképesztően fialt a kidobóembereket dolgoztató cég

Pintér Sándor volt üzlettársai igen szép nyereséget produkáltak.

A belügyminiszter, Pintér Sándor volt üzlettársainak cége, a Civil Biztonsági Zrt. igen szép bevételhez jutott 2023-ban – írta meg a 444.hu.

Pintér volt üzlettársainak cége Orbánék kedvence

A Civil Biztonsági Zrt., amelynek sokáig maga a belügyminiszter is az egyik tulajdonosa volt, az Orbán-kormány egyik stabil partnere a vagyon- és személyi védelemben. A társaság szinte hibátlanul működik, és

a rendszeres állami megbízásoknak köszönhetően évről évre egyre több pénz folyik be a cég kasszájába.

Az éves beszámolójuk szerint a 2022-es 26,3 milliárd forint után tavaly már 28 milliárd forintos bevételre tettek szert. Ennek döntő része – 96,65 százaléka – biztonsági szolgáltatási tevékenységből származott. Ezzel párhuzamosan a kiadások is növekedtek, főként az anyagjellegűek.

Jelentősebb tételt jelentettek a bérleti díjak, az ügyviteli szolgáltatások, a licencdíjak és az üzemeltetési költségek. A személyi jellegű kiadások is nőttek, ami egyértelműen a béremelésre vezethető vissza. Az átlagos dolgozói létszám tavaly 310-ről 289 főre csökkent.

Az átlagos havi bruttó bér 467 ezer forintról 522 ezer forintra emelkedett. Tehát átlagban 11 százalékos béremelést kaptak a cég munkavállalói. Ez azt jelenti, hogy

bérfejlesztésre kevesebbet költöttek az országos átlagnál.

A cég kiadásai összességében 23,4 milliárd forintról 26,9 milliárdra növekedtek.

Szépen fialt a Civil Biztonsági Zrt., Pintér Sándor volt üzlettársának cége

Végül a 2022-es 4,1 milliárd után 10,1 milliárd forintos profittal zárta a tavalyi évet a Civil Biztonsági Zrt.

A pénzt nem is hagyták bent a cégben a tulajdonosok:

a közgyűlésen 9 milliárd forint kifizetéséről határoztak.

Ezzel együtt 2022-ben és 2023-ban összesen 25 milliárd forintot vettek ki a Civil Biztonsági Zrt.-ből. A cég hivatalosan a Prostasia Zrt. tulajdonában van, amely Tölgyesi Vilmos és Szabó Péter nevén van, utóbbi ma is Pintér bizalmasának számít.

Valódi Hírek