Gyurcsány Ferenc Magyar Péternek: Elvált a tüdő a májtól! Te egy tőről metszett fideszes politikus vagy

Gyurcsány Ferenc Magyar Péter friss interjúja kapcsán tett néhány fontos megállapítást a Facebookon.

Gyurcsány Ferenc Magyar Péter friss interjúja kapcsán posztolt a Facebookra. Mint rámutatott, a beszélgetésből feketén-fehéren kirajzolódik, hogy

Magyar „tőről metszett fideszes”.

A DK elnöke arról írt, hogy a Tisza Párt vezéralakja Orbán Viktort nem megbuktatni, hanem inkább felemelni szeretné. Magyar ugyanis szót ejtett arról, hogy a Fidesz első számú embere lehetne az Európai Tanács vagy az Európai Bizottság elnöke.

Különös szavak ezek egy olyan embertől, aki pár hónapja vált ki – vagy inkább le – a kormányzó pártról azért, mert elmondása szerint az ottani mentalitás nem tükrözte az ő értékrendjét, és ő bizony nem szíveli a fideszes turpisságokat. Ehhez képest fejben már Orbán Viktornak osztja a pozíciókat – jegyezte meg Gyurcsány.

Idéztük Gyurcsány Ferenc Magyar Péter interjúja kapcsán írt bejegyzését

„Levél Magyar Péternek

Alelnök úr!

Tegnapi Facebook bejegyzésemben azt feltételeztem, hogy a választásokig hátralévő alig két hétben nem fog kiderülni, hogy valójában ki vagy te politikai értelemben. Azt írtam, hogy amikor majd kiderül, abban nem lesz köszönet. Szóval nem sok jóra számítottam. De nem kellett sokat várnunk, mert te a segítségünkre siettél, tisztáztad a helyzetet.

Interjút adtál a Telexnek.

Mi tagadás, sokértelmű óvatossággal kezeltünk eddig, de csak azért, mert sokértelmű volt a szereped. Ellenzékinek mutattad magad, bár

a NER részként eltöltött évtizededre semmi elfogadhatót nem mondtál.

Orbán leváltásáról beszéltél, de nem zártad ki, hogy a Fidesszel koalíciót kötnél, eközben ütötted, vágtad az ellenzéket is. Élesen támadtad a Fidesz korrupcióját, de elutasítottad, hogy az EU erre is hivatkozva visszatart fejlesztési pénzeket.

És kétségtelen, látva, hogy támogatóid jelentős része őszinte ellenzéki meggyőződésű ember, és azt is, hogy mennyire felzaklatja őket, ha téged kritizálunk, volt bennünk némi elővigyázatosság. Mert természetesen előfordulhat, hogy mi nem értjük jól a helyzetet.

De tegnapi interjú eloszlatta a kétségeket.

Te egy tőről metszett fideszes politikus vagy,

frissebb, mint Orbán, de minden bizonnyal tehetségtelenebb. Eldőlt, hogy mentalitásod, gondolkodásod, véleményed a Fidesz világához köt, bár igaz, magadat jobban szereted, mint őket.

Gyerekeinknek azt tanítjuk, gondolom te is, hogy álljanak ki amellett, amit gondolnak: önmagukért, meggyőződésükért. Mert ezt tartjuk helyesnek. Mi is ezt tesszük.

Na már most, hallgatva, amit mondasz, te hatalmi értelemben lehet, hogy Orbán ellenfele vagy, hiszen az ő helye kell neked, nem szégyelled, nem is kell, hogy miniszterelnök akarsz lenni, de tartalmi értelemben, politikád lényege szerint te nem a Fidesz ellenfele vagy, hanem maga a Fidesz.

Ilyenformán ellenfelek vagyunk.

Amit te gondolsz a világról, Európáról, Magyarországról, azzal mi nem értünk egyet. Új vagy a politikában, de

régi, jól ismert fideszes szöveget nyomsz.

Orbánt nem megbuktatni, hanem, ahogy mondják, felfelé buktatni szeretnéd. Nem elszámoltatni akarod, hanem az Európai Tanács vagy a Bizottság elnöki posztját ajánlanád neki, ha úgy tetszik, kitüntetnéd.

Szerinted olyan európai víziója van, ami alkalmassá és érdemessé teszi őt erre. Azt javaslod, hogy

»kössünk egy dealt a miniszterelnök úrral«.

Mi nem akarunk semmilyen dealt kötni Orbánnal. Mi le akarjuk váltani, és el akarjuk számoltatni. Jó, hogy adtad ezt az interjút.

Hogy mondják?

Elvált a tüdő a májtól.

Vagy máshogy?

Akkor eggyel beljebb vagyunk.”

(Gyurcsány Ferenc/Facebook)

Kapcsolódó:

Gyurcsány Ferenc Magyar Péterről: Úgy viselkedik, mint aki meg van győződve arról, hogy vele kezdődött el az élet

Valódi Hírek