Megtörtént a tányértörés? L. Simon László vadul betámadta az Orbán-kormányt

L. Simon László nagyon berághatott, amiért kivágta a múzeumból Csák János. A volt főigazgató élő adásban hordta le az Orbán-kormányt.

Az M5 kulturális csatorna „Ez itt a kérdés” című műsorának keddi adásában „szakértők” vitatták meg „a politikai terr0rizmus növekvő fenyegetését„.

Ki voltak a „szakértők”?

A beszélgetés résztvevői Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója, Hack Péter jogász, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, valamint L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum kirúgott főigazgatója voltak.

A műsor témáját leginkább a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylet határozta meg, amely incidenst Orbán Viktor kormánya szégyentelenül használja fel saját belpolitikai érdekei szerint.

Schmidt Máriát elfogta a rémület

„Olyan rizikókkal kell szembenézni a világpolitikában, amelyek korábban nem voltak jellemzőek, egy civilizált, békés társadalom így nem tud működni, ebből a csapdahelyzetből ki kell jönni”

– fogalmazott az egyébként történész végzettségű Schmidt Mária.

Gulyás István műsorvezető felidézte, hogy a szlovák elnökválasztás után Robert Fico attól tartott, hogy a kialakult gyűlölet gyilk0sságba torkollhat. Schmidt Mária erről azt mondta, a politikai viták er*szakos megoldása elfogadhatatlan, és – fogalmazott – „ha nem állítjuk meg a politikai terrorizmust, annak súlyos következményei lehetnek”.

Fodor Gábor elmagyarázta, kinek mihez kell tartania magát

Fodor Gábor pedig elmondta: semmilyen vitát nem lehet erőszakkal rendezni, és – mondta – „minden politikai szereplőnek tartania kell magát ehhez az elvhez” szerinte.

Hack Péter szerint a média er*szakos tartalmakra épít, mert azok nagyobb nézettséget generálnak, amely csak tovább gerjeszti az er*szakot. Hozzátette: a politika egyre inkább az érzelmekre hat, ami szerinte „veszélyes lehet, ha nem tudják kezelni azokat”.

Úgy tűnik, L. Simon László nagyon mellre szívta, ahogy elbántak vele a sajátjai

L. Simon László arra hívta fel a figyelmet, hogy

„kampányidőszakban különösen veszélyes a háborúval és gyűlölettel revolverezni a politikai ellenfeleket” (!).

A beszélgetés második részében Nádas Péter író esete is szóba került, aki állítása szerint nemi irányultsága miatt nem kaphatta meg a Világ Kultúráinak Háza irodalmi díját. Gulyás István ezt „védhetetlen rasszizmus”-nak (a rasszizmus a származásra és nem a nemi irányultságra vonatkozó gyűlölet megnevezése – a szerk.) nevezte, míg Schmidt Mária szerint csak a mű minősége kell(ene), hogy számítson.

L. Simon László szerint ma például a rabszolgaság történetét nem lehetne megírni anélkül, hogy a szerző ne használna úgynevezett polkorrekt szavakat. Nonszensznek nevezte, hogy ebben a közegben például egy olyan mű sem díjazható, amelyet egy fekete szerző írt, de egy fehér fordított.

A műsor vendégei egyetértettek abban, hogy a politikai terr0rizmus elleni fellépést és a kulturális díjak odaítélését szakmai szempontok alapján kellene a társadalom békéjéért és stabilitásáért. Ugyanakkor jelezzük,

a gyakorlatban nem ezt lehet látni.

(hírklikk.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Ez nagyon kínos! Így tudta meg L. Simon László, hogy percekkel korábban kirúgták őt

Megjött a válasz: A miniszter végre elárulta, miért csapta ki az orbáni akaratnak ellenálló L. Simon Lászlót

Rendkívüli: Megszólalt Simon László a kirúgása után, a válaszában nincs köszönet

Valódi Hírek