Forrnak az indulatok Mága Zoltán öccse ügyében: Máris nyomozást indított a rendőrség

A településen Novák (Mága) Csaba is indul a polgármesteri címért.

A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tiszabőn eddig ismeretlen tettes ellen – értesült róla a minap a 24.hu.

Mi folyik Tiszabőn?

Mint arról beszámoltunk, Mága Zoltán hegedűművész testvére is indul a polgármesteri székért a községben. Novák (Mága) Csabát azonban el akarta gáncsolni a település fideszes önkormányzata. A helyi választási bizottság ugyan elutasította Novák nyilvántartásba vételét egy névtelen levélre hivatkozva, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Választási Bizottság azonban igazat adott a hegedűművész fivérének.

Ekkor színre lépett Bruna László településvezető, és kezdeményezte az eljárás felülvizsgálatát a Kúrián. A névtelen levél írójához hasonlóan a polgármesterjelölt mentális egészségi állapotára hivatkozott, amikor azt kérte, utasítsák el Novák nyilvántartásba vételét.

A Kúria végül elutasította a városvezető kérelmét, Novák pedig indulhat az önkormányzati választáson.

Novák Csaba – a jogi képviselője által – az ügy kapcsán feljelentést tett a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Főügyészségen.

A sáros településvezetőkről

Bíró Zoltánt, a község alpolgármesterét pár éve felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Bruna László pénzbüntetést kapott. Mindketten az az úgynevezett „szocpolos csalássorozatban” voltak érintettek.

A polgármesteri címért induló Novák sem makulátlan, 2014-ben került a hatóság látókörébe, amikor felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt.

Kapcsolódó: Ez most komoly? Polgármester lenne Mága Zoltán felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt öccse

Bruna László idén már nem indul a városvezetői címért. A Fidesz jelöltje a településen Bíró Zoltán, a jelenlegi alpolgármester.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek