Dobrev Klára: Ezt a velejéig romlott rendszert, a tetejétől az aljáig ki fogjuk söpörni! (+videó és fotók)

Dobrev Klára is színpadra lépett Pécsett.

A Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd – ZÖLDEK közös kampányrendezvényt tartottak Pécsett. Felszólalt Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke és Rónai Sándor, a DK EP-képviselője, a DK–MSZP–Párbeszéd EP-képviselőjelöltje.

Dobrev Klára a színpadon

Egy erős, egységes Európát kell létrehozni, amelynek az az egyetlen feladata, hogy az európai polgárok jól éljenek – mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője a DK, az MSZP és a Párbeszéd csütörtöki pécsi kampányrendezvényén.

A hárompárti szövetség EP-listavezetője arról beszélt, hogy az Európai Unió egy fantasztikus történelmi projekt, egy békeprojekt, hiszen az EU-n belül több mint hetven éve béke van.

A politikus a magyarországi választásokról szólva azt mondta, az az ellenzéki, aki az Orbán-kormány és az Orbán-rendszer ellen dolgozik. Akik a DK, az MSZP és a Párbeszéd szövetségét támogatják, azokat összeköti, hogy

„ezt a velejéig romlott rendszert, a tetejétől az aljáig, úgy, ahogy van, ki fogjuk söpörni”

– fogalmazott az EP-képviselő.

A hazai jobboldal nem akar erősebb EU-t

Hozzátette,

a jobboldal retteg az európai minimálbér-szabályozástól, az európai nyugdíjszabályozástól, az Európai Ügyészségtől.

„A hazai jobboldal – ami alatt értem a Fideszt, a Mi Hazánkat, a Tisza Pártot Magyar Péterrel – semmi másról nem beszél, csak arról, hogy nehogy erősebb legyen az Európai Unió”

– hangsúlyozta. Pedig erősebb EU kell, különben nem lesz erősebb Magyarország sem – érvelt Dobrev Klára.

Emlékeztetett, a 2019-es helyhatósági választásokon a megyei jogú városok jelentős részét, a budapesti kerületek többségét és magát Budapestet is

„felszabadítottuk a Fidesz-önkény alól, legalább önkormányzati szinten”.

Ez az önkormányzati győzelem erőt adott, az ellenzéki szavazók és pártok elkezdtek közösen dolgozni, 2019 októberének végén nem volt olyan közvélemény-kutató cég, amely ne azt mérte volna, hogy az ellenzékiek többen vannak, mint a fideszesek – fogalmazott. Mint részletezte, akkor jött Márki-Zay Péter, aki azt mondta, hogy

„nagyon jó, akkor most leváltjuk az ellenzéket, és belefutottunk minden idők legnagyobb Fidesz-győzelmébe”.

Dobrev Klára kiemelte, az idei év elején megroppant a Fidesz, ezért érezte a DK, az MSZP és a Párbeszéd, hogy félre kell tenni minden múltbeli vitát, személyes ambíciót és pártérdeket, mert lehetőség van arra, hogy a júniusi választásokon megroppantsák Orbán Viktor rendszerét, és el tudják érni az előre hozott választásokat.

Aztán, ahogy 2019 októberében, úgy pár hónappal a mostani választások előtt is megjelenik valaki a jobboldalról, és azt mondja, hogy váltsák le az ellenzéket – vont párhuzamot az EP-képviselő.

„Aki nem hajlandó kinyújtani a kezét, (…) és együttműködni azokkal az erőkkel, akik le akarják váltani Orbán Viktor rendszerét, aki az ellenzéket akarja leváltani, az nem ellenzéki, hanem Orbán rendszerét erősíti”

– mutatott rá.

Az eseményen Rónai Sándor, a DK EP-képviselője arról beszélt, hogy Európa előremegy, Magyarország meg hátra-, és már

„a szomszédaink is leköröztek minket”.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke kihívásnak nevezte, hogy ugyanazon a napon tartják az EP- és az önkormányzati választásokat. Helyzet van, mert több fronton kell csatát vívni, ma a baloldal többfrontos támadás alatt áll – jelentette ki Pécsett.

Videó is készült az eseményről

Fotók a rendezvényről

Dobrev Klára a közösségi oldalán osztott meg több képet a pécsi látogatásáról.

(MTI/Dobrev Klára/Facebook)

Valódi Hírek