Nagyon súlyos bejelentést tett a katonaság vezetője: Ez már minden, csak nem tréfa

A honvédség vezetője belengette a katonáknak, hogy bármikor elkezdődhet a háború.

A honvédség vezére nem tartja kizártnak, hogy háború vár a magyar katonákra

A magyar hadseregnek fel kell arra készülnie, ami az alap rendeltetése: nem béketámogató műveletekre, nem katasztrófavédelemre, hanem konfliktusra, ami egész embert kíván – jelentette ki Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Ludovika Fesztivál részeként megtartott Száznapos ünnepségen szombaton Budapesten.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának rendezvényén elmondta, a magyar honvédség jelenleg történetének legnagyobb átalakításán megy keresztül. A leendő tisztekre, vezetőkre vár az a feladat, hogy a 21. század magyar honvédséget vezessék – tette hozzá.

Határaink mellett háború dúl, a Nyugat-Balkán biztonsága kétséges, migránshullámok érhetik el Európát, Gázában hadműveletek folynak, az egész világ forrongásban, átalakulóban van. Azok a doktrínák, szabályzatok, amelyeket eddig hittünk, lehet, hogy már holnap nem érnek semmit – mondta.

Böröndi Gábor súlyos dolgot helyezett kilátásba

A vezérkari főnök hangsúlyozta: soha nem volt annyira szükség felkészült, elkötelezett tisztekre, mint most.

Elvárom önöktől, hogy ugyanúgy, mint ludovikás elődeik, jó tisztek legyenek.

Embereket fognak vezetni hamarosan, akár konfliktusban is

– fogalmazott.

Nehéz volt önfeledten ünnepelni, miután a honvédség vezére belengette a háború lehetőségét

Schmittné Makray Katalin zászlóanya köszöntőjében a végzős tiszteknek azt üzente: a haza szolgálata az egyik legszebb hivatás. Ludovikás tisztnek lenni védjegy, rang, hivatás és büszkeség – fogalmazott.

A száznapos ünnepség a végzős honvéd tisztjelöltek számára az augusztus 20-i, Kossuth téri ünnepélyes tisztavatás előtti utolsó, meghatározó ceremónia. A rendezvény végén a hagyományokat követve a végzős évfolyam kiemelkedő tanulmányi eredményt elért honvéd tisztjelöltjei elismeréseket vehettek át.

(MTI)

Valódi Hírek