Befutott a friss riasztás; a bolondját járatja velünk az időjárás hétfőn is (+térkép)

Mutatjuk a friss időjárás-előrejelzés részleteit.

Mint azt a minap írtuk, hétfőn napközben az ország északkeleti részében várhatók zivatarok. Estétől már inkább északnyugaton, valamint az északi határ közelében fordulhat elő csapadék. Az esőt szélerősödés, valamint

kisebb méretű jég is kísérheti.

Időközben befutott a figyelmeztetés. A HungaroMet térképe alapján a hét első napján

  • Borsod-Abaúj-Zemplén,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Komárom-Esztergom,
  • valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg

vármegyében kell készülni heves zivatarokra.

A HungaroMet figyelmeztető előrejelzése hétfőre. Forrás: met.hu

A HungaroMet figyelmeztető előrejelzése hétfőre. Forrás: met.hu

Az időjárás-előrejelzés szerint napos idő várható fátyol-, majd a déli óráktól gomolyfelhőkkel. Hétfőn a délnyugati szél lesz domináns, főképp a Dunántúlon erősödik meg. Mindeközben a hőmérők higanyszálai 23 és 28 Celsius-fok között ingadoznak majd.

Késő estére lehűl a levegő hőmérséklete, csupán 14 és 20 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Mindeközben a délnyugati szél nyugatira, majd északnyugatira fordul, helyenként erős széllökések várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17 Celsius-fok között alakul.

(met.hu nyomán)

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek