Itt a vége: Befuccsolt Gattyán György luxusbiznisze, már a pazar épülettől is megválik a vállalkozó

Gattyán György tulajdonában volt az egyik legszebb luxusépület az Andrássy úton. Már nem sokáig.

Gattyán György, a kamupártot alapító, ám a parlamentbe be nem került milliárdos megválik luxuspalotájától. Az Andrássy úti épületben 2013-ban nyitott luxusáruházat, ám a tervei akkor sem jöttek be, és a hely végül két évvel később bezárt. Most eladósorba került az épület, és bárki megvásárolhatja, akinek elég vastag a pénztárcája – írta meg az index.hu.

Gattyán György luxusára nem volt ekkora igény

Gattyán 2013-ban nyitotta meg az Il Bacio di Stile (A Stílus Csókja – a szerk.) névre keresztelt áruházát. Ezzel olyan magasra tette a lécet a hazai luxusszektorban, hogy azt azóta sem sikerült egyetlen szereplőnek megközelítenie. A palotát pazar módon újították fel és bútorozták be. Az áruházi funkcióhoz az épületet belsőépítészeti és enteriőrtervezési szempontból is átalakították.

Az áruház panorámaétterme 2014 áprilisában nyílt meg, a fine bistro fogásokat kínáló étterem a L’Occhio di Stile (A Stílus Szeme) nevet kapta.

A csoda azonban mindössze két évig tartott, 2015-ben bezárt a hazai luxusáruház. Az elmúlt immár közel egy évtized alatt számos alkalommal nyílt meg újra a

különleges alkalmakra is bérelhető palota,

tartottak itt luxuspartikat, könyvbemutatót és divatrendezvényeket is.

Az épületet a Barnes nemzetközi ingatlaniroda hazai képviselete értékesíti. Az irányárral kapcsolatban nem szeretettek volna információkat megosztani, a portál 20 milliárd forintra becsüli az összeget.

Valódi Hírek