Mi a jó ég ez? Hirtelen összement egy rakás termék a boltokban (+fotó)

Ennek mindenki megissza a levét.

Egy ideig úgy tűnt, búcsút inthetünk az Európa-rekorder hazai inflációnak, azonban a jelek szerint ez közel sincs így, ugyanis megérkezett az új infláció, csak ezt már máshogy hívják. Mint kiderült, közel 600 kiszerelés-csökkentést regisztrált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendszere március végéig a boltokban.

Figyelmeztetik a vásárlókat az infláció trükkös formájára

„Vigyázzon, a termék kisebb lett!”

– olvasható a vásárlókat figyelmeztető felirat egyes boltokban, amellyel azt kívánják jelezni, hogy az adott árucikk mérete vagy térfogata csökkent. Az economx.hu beszámolójában arra hívta fel a figyelmet, hogy már neve is van az egyre szűkebben szabott grammoknak és a csökkenő millilitereknek: ez pedig az úgynevezett „zsugorinfláció”.

Csökkentett méretű árucikkek a Prímában. Fotó: Nyugati Fény

A csökkentett méretű árucikkeket külön jelzik az árcédulákon. A fotó az egyik kőbányai Prímában készült. Fotó: Nyugati Fény

Mi áll a jelenség mögött?

A portál jelezte, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) április 11-én ismerteti a márciusi fogyasztói árakat, azonban az inflációs adatközlés már nem akkora „sláger”, mint az elmúlt egy-két évben. Ezzel összefüggésben emlékeztettek: idén januárra 3,8, februárra 3,7 százalékra mérséklődött a drágulás éves üteme, az élelmiszerek ára ennél is csekélyebb mértékben, 3,6, majd már csak 2,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest.

Ugyanakkor kiemelték a bázishatás fontosságát, ugyanis a tetőpontot épp a múlt év eleje hozta el: a 2023. januári 25,7 százalékos fogyasztói árindexhez az élelmiszerek drágulása 44 százalékkal járult hozzá. Hozzátették, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter úgy értékelt, az infláció „amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment”. Ám ennek ellenére is – emelték ki –

még mindig közeli élmény a 2022-es 14,5 százalékos, illetve 2023-as 17,6 százalékos adat.

Kapcsolódó: Kifakadt a szakértő: A rendszerváltást idézi az Orbánék által gerjesztett súlyos infláció

A kormányzat kapkodó intézkedések sorával igyekezett – ahogy Orbán Viktor fogalmazott – „üstökön ragadni” az inflációt:

  • ilyen volt a kötelező bolti akciózás;
  • az online árfigyelőrendszer elindítása;
  • 2024. március 1-től pedig ide sorolható

a termékek csökkenő kiszereléseire vonatkozó figyelemfelhívó kampány (!).

Továbbra is a fogyasztók járnak rosszul az infláció miatt

Az új intézkedés a fentebb már említett „zsugorinfláció” visszaszorításáról szól(na), vagyis arról, hogy egyes termékek árának változatlanságával vagy akár emelésével párhuzamosan a termék kiszerelési mennyisége is csökken (!). Így ezáltal a fogyasztók „természetesen”

jóval kevesebbet kaphatnak a pénzükért cserébe a megvásárolt termékből.

A magyar kormány „a családok védelme érdekében” arról döntött, hogy márciustól az 1 milliárd forint árbevétel feletti élelmiszer-kereskedők kötelesek figyelemfelhívó tájékoztatással jelezni a vásárlóknak, hogy ha az általuk árusított, előrecsomagolt termékek kiszerelése – különösen tömege vagy térfogata – csökkent a 2020. január 1-je és 2023. július 1-je között alkalmazotthoz képest.

Mely termékeket érinti a zsugorinfláció?

Mint írták, a tájékoztatást a forgalmazás kezdetétől két hónapon át fenn is kell tartani a jogszabályban meghatározott méretű és szövegű információs tábla elhelyezésével a bejáratnál, a kiszerelés csökkentését közvetlenül a termék mellett is jelölve.

A portál vizsgálata során megállapította: a kiszerelés csökkentésével érintett termékek mintegy 80 százaléka élelmiszer, míg a fennmaradó 20 százalék között is jelentős azon termékek száma, amelyek mindennapi vásárláskor az emberek kosarába kerülnek, elsősorban a szépségápolási, illetve háztartási cikkek.

Az élelmiszerek közül kiemelendők

  • az édességek,
  • a sós snackek és chipsek (hozzávetőlegesen 30 százalékos részarányt képviselnek),
  • de 10 százalékos súlyt képviselnek a fagyasztott élelmiszerek,
  • mintegy 8 százalékot a tejtermékek,
  • de több mint 5 százalékos az alkoholmentes italok részaránya is.
  • A háztartási és vegyiáru, valamint a szépség- és babaápolási termékek megközelítőleg 10-10 százalékát jelentik az adatbázisba feltöltött termékeknek – ismertették.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a nemzetközi példákat is kielemezte, mielőtt élesítette volna az új intézkedést. Azt írták, jelentős mértékben hozzájárult a zsugorinfláció központi témává válásához a nemzetközi térben, hogy 2023 második felében a Carrefour francia üzletlánc önkéntesen fellépett a megtévesztő gyakorlattal szemben az érintett termékek jelölésével az áruházakban.

Valódi Hírek