Valami készül? Óriási változtatásokat lengetett be az EU, de ez nem fog tetszeni Orbánéknak

Az EU működésének több területén is módosításokat javasolnak a szakértők.

Az Európai Unió működésének reformját javasolja a közösség több tagállama. A legutóbbi frissítés óta ugyanis eltelt 15 év, az EU bővítése pedig folyamatos, jelenleg is vannak tagjelölt államok, így a bővítésre való tekintettel módosításokat hajtanának végre – részletezte az euronews.com.

Daniela Schwarzer politológus úgy látja, a közösségnek nagyobb cselekvési képességekkel kell rendelkeznie, főleg, ha egyre nő a tagállamok száma.

Az Európai Parlament november végén rábólintott az uniós szerződések reformjavaslataira, jelenleg pedig egy katonai képességekkel rendelkező védelmi unió létrehozását tervezi.

Schwarzer szerint az EU az elmúlt években nem tudta megvédeni a jogállamiságot minden tagországban.

A szakértő javaslata alapján

növekedne a költségvetési feltételrendszer,

valamint módosulna az Unióról szóló szerződés 7. cikkelye, amely lehetővé teszi egy tagállam szavazati jogának felfüggesztését a tanácsban, amennyiben az érintett ország nem felel az alapvető értékeknek.

Maria Joao Rodrigues elemző szerint a közösségnek nagy szerepet kell vállalnia az éghajlatváltozással összefüggő, globális hatású intézkedések meghozatalában.

Mindemellett az egészségüggyel összefüggésben is szükség van változtatásokra. A javaslattevők szerint

növelni kellene az EU hatáskörét,

hogy a közösségen belül méltányos hozzáférést biztosítsanak az ellátáshoz.

A reformok ellenzői szerint a módosítások hatásköröket vennének el a tagországoktól.

Kemény jogszabályról szavazott az EU

Ahogy beszámoltunk róla az Európai Unió Tanácsa elfogadta azt a jogszabályt, amely többek között a sajtószabadságot, a média sokszínűségét, valamint a szerkesztői szabadságot garantálná a közösség tagállamaiban.

A tagállamok közül egyedül Magyarország szavazott nemmel a jogszabályra.

Hazánk mellesleg inspirációként szolgált az Európai Bizottságnak a törvény kidolgozásában. Erről Věra Jourová bizottsági alelnök beszélt, valamint világossá tette, hogy az európai médiaszabadság-törvény azokat fenyegeti, akik az állam hatalma által akarják a médiát maguk alá gyűrni.

Kapcsolódó: Füstölhet Orbánék feje: Úgy odapörkölt nekik az EU, hogy poroltót kellett hozni

Nagy lehet a pánik a Fideszben az újságírók védelmét szolgáló jogszabály miatt. Ezt bizonyítja Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő azon állítása, hogy a jogszabállyal létrejönne a „brüsszeli cenzúratörvény” (sic!), ez pedig „újabb beavatkozási kísérlet a tagállamok szuverenitásába”.

Mit tartalmaz a jogszabály?

A törvény szerint a nemzeti hatóságok nem kötelezhetik majd az újságírókat arra, hogy feladják a forrásaikat, valamint a kémprogramok telepítése is tilos lesz. Utóbbi alól kivétel, ha a hatóság emberei bűncselekmény miatt nyomoznak.

A tagországoknak továbbá meg kell vizsgálniuk a médiapiaci koncentráció hatásait. Létrejön egy nemzeti szabályozó hatóságokból álló testület, amelynek véleményeznie kell a médiapiacokat és a médiapiaci összefonódásokat érintő nemzeti intézkedéseket.

Emellett a szabályozás szerint a közszolgálati médiának függetlennek kell lennie mindenféle politikai érdektől.

A médiaszolgáltatóknak a rendelet hatályba lépése után be kell jelenteniük az állami reklámok teljes éves összegét, illetve a hatóságoktól és harmadik országoktól kapott reklámbevételeket is.

Kapcsolódó:

Rónai Sándor: Gratulálunk Romániának és Bulgáriának a schengeni övezethez való csatlakozásukhoz

Valódi Hírek