Vélemény.
Aktuálpolitikailag többféleképpen értelmezhető posztot tett közzé vasárnap Bálint Natália, a népszerű operaénekes, aki közéleti témákban is gyakran megnyilvánul.
Írását a közösségi oldaláról változtatás nélkül idézzük:
HÚSVÉTRA– Ki A MESSIÁS?
Pontius Pilátus nem találta bűnösnek Jézust, de gyáva volt hozzá, hogy római helytartóként a főpapok által vezetett “bíróság” ítéletét felülbírálja.
Jézust úgy vitték elé, mint aki az ő és Tiberius császár hatalmára tör, hiszen Róma ellensége. De Pontius Pilátus átlátott a manipuláción, és ellenszegült a véneknek, akik valójában a saját, mocskos, bűnös, gyűlölködésen és rettegésen alapuló hatalmukat féltették a szociális igazságot, elfogadást, egyenlőséget, szabad akaratot, szeretet hirdető Jézustól. Pilátus mégsem mert szembeszegülni a helyi vezetőkkel, így “demokratikus” döntést hozott: a népre bízta, kit engedjen szabadon.
A nép Barabbást, a gyilkost választotta. Karinthy Frigyes az azonos címet viselő művében elképzelte, mi lenne, ha kapna ez a nép egy második esélyt, és Jézust visszavihetné Pilátus színe elé, hogy őt válassza. A novella végén szürreális kép rajzolódik elénk: hiába kiáltja egyenként mindenki Jézus nevét, a tömeg egysége mégis Barabbásként szól.
Mert a Messiás a saját korában nem népszerű. Nem követik annyian, mint a felszínes, pöffeszkedő, gőgös, ám kétségtelenül szórakoztató álprófétákat. Onnan ismered fel, ki az, aki valóban a közösségért küzd, aki azt akarja a helyes útra terelni, hogy rendre falakba ütközik, szenvedéssel teli utat jár be. Így van ez a prófétákkal is, akikről nem véletlenül mondjuk, hogy a saját hazájukban nem lehetnek azok. Én ezt úgy helyesbíteném, hogy a saját korukban. A próféta szóljon belőled, tartja a mondás, vagyis legyen igazad! …egyszer, a jövőben!
A próféták és a Messiás vállalták a népszerűtlenséget. Tudták, hogy azáltal, hogy népeiket szembesítik a helytelen, pusztulást hozó iránnyal, hogy progresszív, az addigi dogmákkal és a romlott, álszent vezetőkkel szembeforduló példát mutatnak, egyben tükröt is tartanak. Márpedig a tükröket, amelyekbe belenézve saját kisszerűségüket, elmaradottságukat, fejlődésük hiányát látják az emberek, bizony a gyengék összetörik, csak az erősek mernek beléjük nézni. A megerősödéshez pedig idő kell, belátás. Ezt pedig maguk a próféták legtöbbször nem érik meg.
Ezért az emberek többsége sosem a prófétákat választotta, mert a próféták nem ígértek könnyű megváltást. Az álpróféták és az álmessiások azonban megspórolták a kellemetlen feladatokat az üzeneteikből, csak a jóval kampányoltak, csak népszerűek akartak lenni. Nyomorult lelkeknek ígértek megváltást, anélkül, hogy kirakatba helyezték volna a munkát, ami elengedhetetlen az üdvözüléshez. Nem mutatták meg a felelősséget, mert számukra nem a szabadság, nem a szeretet, nem a béke volt fontos, hanem a saját hatalmuk, az érzés, hogy imádják őket. Mert ennek hiányában senkiknek érezték magukat.
Aki anélkül ígér pozitív változást, megváltást, hogy ezzel párhuzamosan beszélne a minden embert terhelő felelősségről, feladatról, a jellem és a személyiség fejlődésének elengedhetetlenségéről, az egyén mint a társadalom építőkövének megerősödéséről, önállósodásának fontosságáról, az nem próféta, nem messiás, hanem szektavezér.
Teljesen mindegy, hogy ezt a liberális európaiság vagy a középkori elmaradottságban rejlő állandóság populista romantikája mögé rejti. Ezért sem számít, ha előbbi és utóbbi ugyanazt az embert jellemzi, csak pár évtized eltéréssel. Mert az üzenet végig ugyanaz: a felelősség nem a tiétek, ti áldozatok vagytok, majd ő megvéd benneteket. Emögött persze az van, hogy mert gyengék vagytok, senkik vagytok, védelemre szorultok, ő pedig nektek a megváltó, bízzátok rá magatokat, adjátok a kezébe az önrendelkezéseteket, hogy a felettetek gyakorolt kontroll által érezhesse, hogy valaki! Ennek hiányában ugyanis összeomlik az önértékelése, mert egyébként egy személyiségzavaros, üres senki, aki a nagy arca, a harciassága mögé rejti bizonytalanságát és rettegését.
A nép Barabbást emelte a vállára, Jézust csak egy tucat tanítvány követte, és közülük is többen árulókká váltak. Barabbás nem volt tükör, viszont harsány volt és népszerű. Jézus ezalatt szelíden felelősségről, szeretetről, a tettek következményeiről, őszinte bűnbánathoz kötött megbocsátásról, közös célokról prédikált. Arról, hogy az Isten a fekete bárányt is úgy szereti, mint a fehéret. Korbáccsal kergette ki a templomból az álszent papokat, kufárokat, mert „piactérré, rablók barlangjává” tették az Isten házát.
Jézustól azok is elfordultak, akik azt várták tőle Jeruzsálembe történő, virágvasárnapi bevonulásakor, hogy majd királyi trónra ül. Ő ezzel szemben „csak” tanított. Nem vágyott világi hatalomra. Tanításai által akart hatni az emberekre. Nem ünnepeltette magát, nem kívánt popsztárként tündökölni.
A Messiás és a valódi próféták nem népszerűek akarnak lenni, hanem fejlődést, hosszútávú, a saját életükön túlmutató változást szeretnének elérni. Nem alkusznak meg, nem kötnek alkalmi szövetségeket a pillanatnyi, hatalmi érdekeik jegyében, nem harsogják a könnyű, a gyors üdvözülést. A valódi próféták példát mutatnak, tetteikkel, szavaikkal jelölik ki az irányt a megváltás felé, nem arcoskodással. Nem építenek személyi kultuszt, mi több, az őket követőket eltolják, ha megalázkodnának előttük. Nem engedik, hogy megcsókolják a kezüket, nem engedik, hogy istenítsék őket. Mert mindez szembemegy a céljukkal, hogy az embereknek legyen annyi önbecsülésük, hogy ne engedjék maguk fölé a gonoszt, az elnyomót.
Iványi Gábort Nagycsütörtökön, az utolsó vacsora napján rabosították. Az embert, aki évtizedek óta sok-sok ezer rászorulónak segít, aki politikai hatalomra sosem tört, politikusként is szolgálni akart. A politika azt jelenti: közélet, és Jézus is közéleti kérdésekben foglalt állást. De nem akart világi hatalmat. Egy politikus, aki nem akar királyként uralkodni, ma már elképzelhetetlen. Holott a miniszter szó is azt jelenti: szolga. A szabad akarattal járó felelősséget hirdette Jézus, ami az álprófétáknak és az Antikrisztusnak a legnagyobb ellensége, mert ők pont azt állítják, hogy nem terhel felelősség, de a szabadságodat kérik ezért cserébe! Iványi Gábort azért üldözi a jelenkori hatalom, mert végtelenül irritáló számukra, hogy nem ellenük harcol, hanem az elesettekért.
De a nép, a demokratikus választás jegyében nem Iványi Gábor mellé áll, hanem Messiást vár, akit imádhat. Pedig a Messiás alaptulajdonsága, hogy elutasítja a személye iránti rajongást. Ő magát csak közvetítőnek tartja, aki még életét is adja azért a népért, amely nem őt, hanem egy rablógyilkost választ és éljenez. Egy népszerű alakot, aki nem szembesíti a rá váró feladatokkal és az őt terhelő felelősséggel, aki bűnbakkal ajándékozza meg alattvalóit, hogy azokban fel se merüljön, hogy ők is tehetnek mindarról, amiben élnek.
A Nyomor, a Gyűlölet és a Halál járnak körtáncot egy ilyen nép körül. Mindezeknek azonban hátat lehet fordítani, hiszen a kör közepén ott a hamis messiás, akit dicsfényben lehet imádni. Eközben a köríven a Nyomor, a Gyűlölet és a Halál közrefogják azokat, akik nem csatlakoznak az eufóriában fetrengő őrjöngőkhöz, és lerágják a húsukat. Azokkal kezdik, akik a tömeget figyelmeztetni akarják. Őket végzik ki elsőként. Majd egyre növekednek, szorításukban pedig sorra kerülnek a szkeptikusok, akik csak kívülről, némán szemlélik a szektagyűlést. Ezután jönnek a hívek, és végül mindenki, aki azt hitte, hogy a középen pöffeszkedő alak majd megvédi őket. Mire a szektavezér is sorra kerül, nem lesznek már tanúk, mert az utolsó is életét áldozta érte.
Ezért mindig nézd meg, ki mit ígér! Mert sosem az a Megváltó, aki csak a szépet mondja, és akit százezrek, milliók imádnak kritikátlanul! A prófétákat általában meggyalázzák, megkínozzák és kivégzik. Morálisan mindenképp, de sokszor fizikálisan is. A prófétáknak kevés követőjük van, sokszor csak néhány tucatnyian kísérik őket…pl. az ügyészségre.
A húsvét lehet kellemes, a sonkától, bortól, szórakozástól. Nem ítélek el senkit, akinek az ünnep ezt jelenti. De remélem, a fentieken is elgondolkodnak néhányan!
.
(címlapfotó: Anton Avdeev / nataliabalint.de)
