Súlyos törvényt hoztak titokban Orbánék: A magyarok halálán nyerészkedne a kormány

Mindezzel a „gazdasági versenyképesség” erősítése a cél.

A kormányzat „A jogi és gazdasági versenyképesség erősítése érdekében egyes törvények módosításáról” szóló saláta-törvényjavaslatban rejtette el alig észrevehető paragrafusként, hogy 2025-től sem fogják bevezetni a szociális temetés intézményét,

hanem inkább véglegesen törlik azt

– hívta fel a figyelmet a hvg.hu.

Az új igazságügyi miniszter állt elő a „javaslattal”

Az előterjesztő Tuzson Bence igazságügyi miniszter volt, aki semmilyen indoklást nem fűzött a „javaslathoz”, de az sem derült ki, hogy a téma milyen vonatkozásban kapcsolódik törvényjavaslat címéhez. Jelezték, egy másik, a jogalkotási törvény módosításáról szóló törvényjavaslatában a miniszter éppen most akarná megerősíteni, hogy

a jogszabályokhoz kötelező legyen indoklást adni,

amelyben bemutatják azokat a „társadalmi, gazdasági, szakmai okokat, amelyek a javasolt szabályozást szükségessé teszik”. Igaz, ezt máskor is gyakran megszegik – jegyezték meg.

Az állam korábban ingyenes sírhelyet ígért, de változott a helyzet

Emlékeztettek, a temetkezési törvényt még 2013-ban módosították úgy, hogy a rászorulóknak az állam ingyenesen ad sírhelyet és koporsót vagy urnát – azonban csak abban az esetben, ha az elhunyt rokona vállalja, hogy ő vagy akit felkér,

  • közreműködik a halott temetésre való előkészítésében,
  • a sír kiásásában,
  • valamint visszahantolásában.

Végleg elengedték a szociális temetést

A rendkívül morbid elképzelés általános undort váltott ki a közvéleményből, de az önkormányzatok részéről is. Felhívták arra a figyelmet, hogy a határidőt már néhány hónap után 2014-ről 2015-re módosították, majd újra és újra kitolták a határidőt. A 2022-ben meghatározott legfrissebb határidő a bevezetésre

2025 lett (volna).

A Magyar Narancs beszámolójában felidézett egy Angyal Eleonóra tanatológussal készült 2013-as interjút.

„Szociális temetés és köztemetés is volt eddig, amit a kormány most akar, az egyik sem. A szociális temetésnél az önkormányzat megvizsgálta, hogy rászorul-e az igénylő, és fedezte a temetés árát. De ez az új valami nem »szociális«.

A törvénytervezet szerint ez a lehetőség alanyi jogon járna, ha az ember betartja az állam által megszabott szabályokat: csak az önkormányzat által kijelölt helyen temethet, csak az általuk adott koporsóval, és a többi. Ha ettől eltér, akkor

nem kapja meg a jogot az ingyenességre. Ez már önmagában furcsa”

– fogalmazott akkor.

Tavaly megírtuk, hogy az akkori Magyar Közlönyben megjelent a halottvizsgálattal összefüggő rendeletek módosítása. Orbán Viktor kormányfő pedig több rendeletet is módosított a halálesetek kivizsgálása miatt. Egyebek közt pontosította a halottvizsgálati folyamat szereplőinek jogait és kötelezettségeit is.

A miniszterelnök által elrendelt változtatások érintették

  • a temetőkről,
  • a temetkezésről,
  • a boncolásról,
  • a halottak vizsgálatáról szóló korábbi szabályokat.

Az új rendelet konkretizálta a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló korábbi szabályokat, amelyeket kiegészített az ingatlanon elhelyezett urna temetői elhelyezésének, illetve a halottvizsgálat különféle újabb szabályaival is.

Arról, hogy az elmúlt 5 év során mennyivel emelkedtek a temetkezési költségek >>ITT<< írtunk részletesen.

Valódi Hírek