Most érkezett: Eljárást indított a rendőrség a tragikus esztergomi ralibaleset miatt

Vasárnap délután történt a megrázó esztergomi ralibaleset.

Büntetőeljárást indított a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság a négy halálos áldozattal járó 11. Esztergom-Nyerges Rally versenyen történt vasárnapi baleset ügyében.

Eljárást indítottak

Racsné Galambos Gréta, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.

Gyanúsítottként eddig még nem hallgattak ki senkit az esztergomi ralibaleset után – közölte.

A balesetről

A tragédia Lábatlan és Bajót között történt, vasárnap kora délután. Az egyik versenyautó kisodródott a kijelölt útszakaszról, és az út menti füves területen tartózkodó emberek közé csapódott. A rendőrség közölte: a baleset a nézők elől elzárt területen következett be. Az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett – hívták fel a figyelmet.

Beszámoltunk az esztergomi rali során történt tragédiáról. Vasárnap délután tisztázatlan körülmények között lesodródott egy Škoda Fabia típusú autó a versenypályáról, és több embert elsodort. Az eddigi információk szerint négy halálos áldozatot követelt a baleset.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a tragédia helyszínére 8 mentőautó, továbbá 4 mentőhelikopter érkezett. A baleset során 4 ember meghalt, 1 gyermeket súlyos, életveszélyes, 1 felnőttet súlyos, továbbá 5 felnőttet és 1 gyermeket könnyebb sérülésekkel kellett kórházba szállítani a helyszíni ellátást követően.

Az információk szerint a baleset legfiatalabb áldozata egy négyéves kislány, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe – közölte a RallyLife.

Megszólalt a szakértő

A balesettel kapcsolatban a Népszavának nyilatkozó szakértő több olyan körülményt is említett, amelyeknek nem lett volna szabad bekövetkeznie. Többek között felhívta arra a figyelmet, hogy az emberek nem állhattak volna ennyire közel a pályához.

„Ez a baleset egyenes útszakaszon történt, pedig a kisodrósások zöme kanyarban történik. Az internetre felkerült felvétel szerint ezt okozhatta a vizes pályarész, vagy akár az autó mechanikai problémája.

Alapvetően ezekhez a versenyekhez a magyar útviszonyok, a szalagkorlátok állapota sem megfelelő.

Az viszont egyértelműen látszik, hogy

biztonság szempontjából ilyen közel a pályához nem állhattak volna emberek,

kordont sem láttam. Ezt az is igazolja, hogy a helyszíni videó szerint valaki be is futott a balesetet követően”

– részletezte a lapnak a neve elhallgatását kérő szakértő, kiemelve: bár az autóversenyek világa veszélyes, a nézők számára nem kellene annak lennie.

Kapcsolódó:

Előkerült a videó a halálos esztergomi ütközésről: Így csapódott a nézők közé egy autó a ralin

Megszólalt a mentőszolgálat az esztergomi ralin történt halálos baleset részleteiről

Videón rögzítették a becsapódás pillanatát az esztergomi ralin

Valódi Hírek