Mi történt? Fényes nappal lövöIdöztek egy erkélyről a magyar nagyvárosban (+fotó)

Az eset egy óvoda közelében történt Miskolcon.

A hét elején kezdett el terjedni a közösségi médiában egy fotó, amit az Avas lakótelepen rögzítettek Miskolcon. Két személy látható rajta egy társasház egyik erkélyén: egyiküknél egy fegyvernek látszó tárgy volt.

A kép gyorsan eljutott a boon.hu-hoz is, akik megkeresték a kép készítőjét. Ekkor derült ki, hogy

a képen látható személyek nemcsak imitálták a cselekményt, tényleg lőttek, hallani lehetett a lövések hangját is.

Az esetről egyelőre kevés konkrétumot tudni, a helyiek sejtése szerint madarakra célozhattak. Ennek következtében egy személy állatkínzás miatt feljelentést tett.

A Facebookon terjedő fotó a miskolci lövöldözésről

„A puska állásából következtettem arra, hogy madárra lőhettek. A hölgy, aki feltette a posztot, konkrét lövést is hallott”

– mondta el a portálnak a feljelentéstevő.

Aláhúzta, hogy az ilyen cselekmény állatkínzásnak minősül, mivel hacsak egy galambra is lőttek, az is gerinces állat, amelynek lelövése bűncselekménynek számít. Azt is elmondta, ha nem bizonyítható, hogy állatra lőtt, akkor szabálysértést követett el az ismeretlen személy, mert közterületre lőtt.

Az esetet súlyosbítja, hogy a Hajós Alfréd utcai társasház közelben egyébként óvoda és iskola is található.

A portál megkereste a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-Főkapitányságot, akik későbbre ígértek tájékoztatást az ügyben.

Valódi Hírek