Magyar Péter le akarta tiltatni, de a HVG nyilvánosságra hozta: Durva dolgok állnak a rendőrségi jelentésben

Veszekedés, menekülés, fenyegetés, agresszív magatartás szerepel a jelentésben.

A HVG oknyomozó cikke

Három órán keresztül beszélgetett a hétvégén Magyar Péter a hvg.hu újságírójával, Dezső Andrással, azonban Magyar a beszélgetés végén letiltatta a nyilatkozata közlését, majd az újságírónak küldött SMS-ben ezt még egyszer nyomatékosította.

A beszélgetés témája az a rendőri jelentés volt, amely 2020. december 29-én készült, Magyar Péter és akkori felesége, Varga Judit egy nagyon durva veszekedéséről.

A jelentésben a veszekedés előzményeiről a Varga Judit védelmét ellátó rendőr azt írta: a miniszter kérte, hogy menjen el vele a lakásukhoz, így lehetett tanúja a pár egyre hangosabb szóváltásának.

Mi állt a jelentésben?

A rendőr saját állítása szerint úgy érzékelte, Varga láthatóan félt, és a jelenlétük nélkül kiszolgáltatott helyzetben lett volna. Ő maga, a rendőr a lakáson kívül állt, a szereplőkre nem látott rá mindig, de jól hallotta őket. Jelentése szerint a miniszter azt mondta a férjének:

„engedj el!”,

és ha máshogy nem jut ki, hát kimászik az ablakon. A rendőr azt állítja, valaki kinyitotta a félszuterén szoba ablakát, a párkányra pedig ruhákat és csomagokat próbált pakolni, miközben Varga Judit férje ezt próbálja megakadályozni.

A jelentés szerint közben Magyar azt kiabálta, Varga nem mehet sehova, nem viheti magával a gyerekeket (akik nem voltak ekkor a helyszínen). A rendőri jelentésben foglaltak szerint a férfi azzal fenyegetőzött, hogy „majd megbánod még ezt, úgysem hisznek majd neked. Az egész kormány bele fog ebbe bukni, óriási botrányt csinálok ebből.”

Egy ponton a rendőr a jelentése szerint arra utasította Magyart a házon kívül, az ablaknál állva, hogy engedje el Vargát, mire állítólag Magyar vele kezdett veszekedni. A leírtak szerint az utcán is folytatódott a balhé, amit a szöveg szintén hosszan részletez, felsorolva a rendőri intézkedéseket is.

A házon kívül is folytatódott a veszekedés

A gyerekek a vita alatt egy másik helyszínen voltak, oda Varga a rendőrautóval ment, Magyar pedig a saját kocsijával, és előbb ért oda, állítólag a rendőrautót megelőzve. Magyar nem engedték be abba a lakásba, a Varga védelmét ellátó rendőr csak a minisztert engedte be. Másfél-két órával később hagyta el Magyar a helyszínt, Varga pedig két gyerekével rendőrautóval ment Miskolcra (a harmadik gyerekről a jelentés nem tesz említést).

A rendőr szerint Magyar „a gépjárművel való közlekedés során veszélyeztette a környezete életét, testi épségét, a rendőri felszólításnak vonakodva vagy egyáltalán nem tett eleget, agresszív, megfélemlítő, fenyegetőző magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkoztatást keltsen”.

Magyar Péter a múlt hétvégén bő három órát beszélt Dezsó Andrással, a hvg.hu újságírójával a 2020 év végi estéről. A beszélgetés során a jelentés minden érdemi állítása szóba került, ám a találkozó végén Magyar jelezte, hogy letiltja az elhangzottakat, majd erre SMS-ben is ráerősített.

Vasárnap pedig Magyar előállt a saját verziójával a történtekről.

A hvg.hu teljes cikke, melyből fentebb idéztünk, >>ITT<< érhető el.

Kapcsolódó cikkünk:

A DK kommunikációs igazgatója feltette a legsúlyosabb kérdéseket Magyar Péter kapcsán

.

Valódi Hírek