Újraindul Budapest rekorder polgármestere: Négy ellenzéki párt és a civilek is őt támogatják

Tóth József a közösségi oldalán osztotta meg a hírt.

Az MSZP, a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete, a DK, a Momentum és a Párbeszéd közös polgármesterjelöltjeként továbbra is a helyiek érdekeit kívánja képviselni Tóth József, aki 1994 óta tölti be a főváros e tisztséget. A jelöltségéről maga Tóth számolt be szerdán a közösségi oldalán.

Idéztük a Facebook-bejegyzését:

„Tisztelt Lakótársaim!

Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdés érkezett hozzám arról, hogy indulok-e a júniusi önkormányzati választáson.

Arról tájékoztatom Önöket, hogy miután megszületett a jelölőszervezetek között a megállapodás,

a válasz a kérdésre: igen.

Az MSZP, a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete, a DK, a Momentum és a Párbeszéd közös polgármesterjelöltjeként továbbra is a kerületben élőket kívánom szolgálni.

Megállapodás született arról is, hogy az együttműködő jelölőszervezetek a XIII. kerület minden választókerületében közösen indítanak képviselőjelölteket.

Célunk, hogy a XIII. kerület továbbra is erős, sikeres és stabil kerület legyen.

Köszönöm támogatásukat!”

Tóth József 30 éve megszakítás nélkül vezeti a XIII. kerületet, rendre nagy fölénnyel választják meg. Legutóbb egy döbbenetes városi rekordot döntött meg: több mint 81%-os támogatottsággal győzte le 2019-ben a fideszes ellenfelét, aki alig több mint 18%-ot szerzett.

(Tóth József/Facebook)

Valódi Hírek