Soha nem lesz vége? Újabb fideszes politikus érintett a gyermekbántalmazásban

A védőügyvédje is kiakadt.

Bíróság elé állt Putnoki Zsolt, Újkenéz korábbi fideszes polgármestere, a Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola volt igazgatója. Putnoki a vád szerint

gyermekeket bántalmazott az intézmény épületében

– írta meg az index.hu.

Kiskorú veszélyeztetésének hétrendbeli gyanúsítottjaként emeltek vádat ellene. A vádirat szerint Putnoki törvényi kötelezettségeket megszegve fegyelmezési célzattal

megalázó, testi-lelki fenyítéseket alkalmazott a kiskorúakkal szemben.

Már 2018-ban több szülő állította, hogy az iskolaigazgató több gyereket, köztük egy kislány megüt.ött.

A bántalmazottak minden esetben roma gyerekek voltak.

Az utolsó eset 2018. április 13-án történt, amikor Putnoki kettesben maradt egy 13 éves roma fiúval az igazgatói irodában. Az irodában a konfliktus már tettlegességig fajult, az igazgató pedig feljelentette a diákot. Később viszont kiskorú veszélyeztetése miatt az igazgató ellen is nyomozást rendeltek el.

Az egyik pedagógus hallotta, ahogy a gyerek azt kiabálja:

„Ne bántson, igazgató úr!”

Az igazgató végül 2018-ban távozott

Putnoki több esetben felpofozta, arcon ütötte a kiskorúakat, az is előfordult, hogy hajukat és pajeszukat húzva fenyítette őket. A vádiratban sajtóértesülések szerint az is szerepel, hogy

a gyerekeknek feltartott kézzel kellett térdelniük.

Egy diákot háromnegyed óráig térdeltetett így; csak akkor hagyhatta abba, amikor már nem bírta tovább.

A Közép-Pesti Tankerületi Központ hónapokon keresztül

kiállt Putnoki mellett, még akkor is, amikor a rendőrség már nyomozni kezdett kiskorú veszélyeztetése miatt (sic!).

Több tanár mondta el egy közmeghallgatáson, hogy az igazgató megfélemlítette a tanárokat is, a diákokat pedig megalázta, bántalmazta. Putnoki végül 2018 júliusában közös megegyezéssel távozott az általános iskolából.

Zárt tárgyalást akartak

Petrovics Aletta bírónőt nem hatotta meg, hogy a tárgyalás hatással lehet a közelgő önkormányzati választásokra, így a tárgyalás nyilvános marad.

Putnoki ügyvédje szavahihetetlennek állította be az egyik sértettet. Állítása szerint ő volt az, aki terrorizálta az iskolatársait, és nem a négydiplomás iskolaigazgató. Kritizálta továbbá azt is, hogy a vádiratnak van olyan pontja, amivel korábban nem is gyanúsították meg a védencét.

„Ilyen maximum Burkina Fasóban történik meg, nem egy európai uniós tagországban!”

– csattant fel, majd indítványozta az eljárás megszüntetését.

Valódi Hírek