Videóval: Három városban is előválasztást kezdeményez a DK, ahol a Momentum az ellenzék győzelmét veszélyezteti

Arra kérik a Momentumot, ne csak szavakban támogassák az előválasztást.

Jól ismerjük a Fidesz választási törvényét. Ha az ellenzék nem egy közös jelöltet, hanem több külön jelöltet indít bárhol az önkormányzati választáson, akkor vereségre van ítélve, mert nem a többség győz, hanem a legtöbb szavazatot kapó jelölt – hívta fel a figyelmet Varju László, a DK országgyűlési képviselője, a párt alelnöke szombati sajtótájékoztatóján.

Több ellenzéki párttal megállapodást kötöttek

Hozzátette: éppen ezért a Demokratikus Koalíció mostanra több ellenzéki párttal is átfogó együttműködési megállapodással rendelkezik az önkormányzati választásra.

„Az MSZP és a Párbeszéd mellett megegyeztünk a Momentummal is”

– közölte.

Elmondta, a fővárosi kerületek többségében és a magyar városok tucatjaiban, szerte az országban közös jelöltben állapodtak meg, kivéve Budafok- Tétényt, ahol az előválasztás jelentette a kompromisszumot. Itt az emberek fognak dönteni a jelöltről – tette hozzá.

Ugyanakkor jelezte, van három olyan város is az országban, ahol nem sikerült megegyezni a közös jelölt személyéről, valamint a Momentum az előválasztástól is elzárkózik. Ez a három város: Győr, Szigetszentmiklós és Dunakeszi.

Erre kérik a Momentumot

A Demokratikus Koalíció ezért ismét azt kezdeményezi, ezúttal már a nyilvánosságban, hogy a Momentum ne zárkózzon el az előválasztástól, hagyja, hogy az ellenzéki választók döntsenek a közös ellenzéki jelöltek személyéről Győrben, Szigetszentmiklóson és Dunakeszin is – hangsúlyozta a politikus.

„Arra kérjük a Momentumot, ne csak szavakban támogassák az előválasztást, hanem a gyakorlatban is!

Tartsák magukat ahhoz, amit számtalan alkalommal elmondtak már a nyilvánosságban, miszerint előválasztás-pártiak. Ne féljenek a választók akaratától,

adják az emberek kezébe a döntést, és legyen előválasztás Győrben, Szigetszentmiklóson és Dunakeszin!”

– közölte Varju László.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek