Halálos veszélyben a lakosság: Négy és félszer nagyobb eséllyel kap szívrohamot, akinek a szervezetében ez megtalálható

A felfedezés nyomán újabb kísérletek születhetnek.

Az olasz University of Campania Luigi Vanvitelli in Caserta kutatóegyetem orvosai szerint a mikroműanyagok hatással vannak az emberi egészségre. Vizsgálataik szerint ezek az anyagok ugyanis növelik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

A vizsgálatban 304 beteg vett részt, közülük 257 esetében (ők műtéten átesett páciensek) született eredmény.

A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy akiknek a szervezetében mikro- és nanoműanyagokat lehet kimutatni, 34 hónapos megfigyelési idő alatt

nagyobb kockázattal szenvedhetnek infarktust, sztrókot,

amelyek halálosak is lehetnek.

A műanyagok körbevesznek minket, nehéz lenne őket kikerülni. A beavatkozáson átesett, vizsgált betegek közül csaknem 60 százalékuknak mikroműanyagot, nanoműanyagot fedeztek fel az orvosok az artériájukban. Esetükben 4,5-ször nagyobb a kockázata egy esetleges szívrohamnak.

Robert Brook, a Michigan állambeli Wayne State University kutató orvosa szerint a kísérlet ugyanakkor mérföldkőnek számít, az eredmény löketet adhat világszerte a további tanulmányok elvégzéséhez.

(nejm.org/nature.com nyomán)

Kapcsolódó:

Csehország drogériáiban elkezdték csomagolás nélkül árulni a sampont, tusfürdőt, öblítőt, mosószert

A DK újra benyújtja Orbánék visszavont javaslatát a műanyagok betiltásáról

Valódi Hírek