Őrület: Ki akarják engedni a börtönből Mikola szadista unokaöccsét, a lúgos orvost

Ez tényleg megtörténik?

Március 8-án, pénteken tartja a Fővárosi Törvényszék Bene Krisztián, hírhedtebb nevén a lúgos orvos kedvezménytárgyalását.

2013 márciusában Bene maszkban csengetett be volt párja, Renner Erika házába. Amint a nő kilépett az ajtón, betuszkolta őt Renner otthonába. Ezután a férfi leteperte őt, majd egy injekcióval elkábította, ezután levetkőztette, majd lúgot öntött a neml szervére. Az elkövető az ájult nőt szőnyegbe csavarta, majd elhagyta a helyszínt.

A Budai Irgalmasrendi Kórház egykori igazgatóját hatszor ítélték el, 2018-ban jogerősen 11 év szabadságvesztéssel sújtották, továbbá örökre eltiltották a praktizálástól.

Kapcsolódó: A szadista lúgos orvos további 5 bűncselekményben bűnös az ügyész szerint

Bene legkorábban idén március 28-án szabadulhat.

Renner Erika úgy nyilatkozott a történtekről, hogy 8 évnyi terápia segített neki feldolgozni az ellene elkövetett bűntényt, ám mint mondta, sosem felejti el, hogy a rendszer mit művelt vele.

Meglátása szerint egy átfogó szisztémára lenne szükség, amelyben „a bántalmazó elítélése után sem engedik el az áldozat kezét„. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága megkeresésére azt közölte vele, hogy

a bántalmazója esetleges szabadulásáról négy héttel korábban értesíteni fogják.

A Nyugati Fény 2016-ban derítette ki, hogy Bene Krisztián az első Orbán-kormány volt egészségügyi miniszterének, Mikola Istvánnak az unokaöccse.

(Telex/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Mikola István pszichopata lúgos unokaöccse 591 ezer forintos kártérítést kapott az államtól

Hatalmas botrány: Novák Katalin lovagkeresztet adott a lúgos orvost mentegető doktornak

Valódi Hírek