Mi a fene folyik itt? Sürgősen intézkedett a posta – komoly veszélyekre hívták fel a figyelmet

A Magyar Posta kampányt indít.

Az elmúlt évben megnőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, ezért a Magyar Posta több intézkedést is bevezetett a munkatársak, különösen a kézbesítők biztonságának erősítésére, és bűnmegelőzési kommunikációs kampányt indít a lakosság körében – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Mint írták, a Magyar Posta minden ügyfélkapcsolati munkakörben foglalkoztatott alkalmazottja, így a kézbesítő is közfeladatot ellátó személy, ezért az ellene elkövetett bűncselekmény tettesei szigorú büntetésre számíthatnak.

A nagyösszegű készpénzkifizetések idején a biztonsági kockázat növekedésével számol a cég, ezért fokozott figyelmet fordít a kézbesítők testi épségének védelmére – közölték.

Ismertették, tavaly több mint 70 erőszakos eset, fenyegetés vagy garázdaság érte a postásokat, a bántalmazások döntő hányada a kézbesítésekkel kapcsolatos.

Felidézték, hogy idén februárban Szolnokon egy elhaladó gépkocsiból

gumilövedékkel lőttek meg egy kézbesítőt,

majd a támadók elhajtottak.

Az ügyben a Magyar Posta feljelentése alapján már folyamatban van a rendőrségi nyomozás – tájékoztattak.

Hozzátették, hogy a bántalmazások döntő hányada kézbesítéssel kapcsolatos konfliktusból adódik. A Magyar Posta ezért rendszeresen tréningezi a kézbesítőit, hogy adott esetben kellő lélekjelenléttel és felkészültséggel kezeljék a konfliktusokat.

Mint kifejtették, segélyhívós készülékkel látják el őket, a tartózkodási helyük pontos jelzését pedig GPS-helymeghatározóval biztosítják. A cég egyúttal a lakosság együttműködését is kéri abban, hogy a küldemény átvétele során a kézbesítő által kért, átvételt igazoló okmányokat készítsék elő és mutassák be.

A közlemény szerint a kiemelt kockázatú időszakokban

a rendőrség járőrei és a polgárőrök szintén figyelik a kézbesítőket,

valamint a posták környékét, így a tettesek rendszerint gyorsan rendőrkézre kerülnek.

A vármegyei rendőrfőkapitányságok helyszíni bűnmegelőzési célú, interaktív oktatásokat is szerveztek. Cél, hogy a postások felismerjék a gyanús jelenségeket, és haladéktalanul jelenthessék azokat a vállalat biztonsági szolgálatának – olvasható a közleményben.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó:

Sokkoló változások: Újabb áremelések jönnek 2024-ben

Valódi Hírek