Most lett elege Orbán emberének: A fideszes párttársai megfenyegették a családját, inkább visszalép

Még rémálmaiban sem számított volna erre.

Belencsák inkább visszalép

Belencsák István, Körmend fideszes alpolgármestere Facebook-oldalán arról írt: visszalép a polgármesterjelöltségtől. A politikus azt írta, az elmúlt napokban olyan dolgok történtek, amelyre a legrosszabb rémálmában sem mert volna gondolni.

Állítása szerint az elmúlt napokban saját pártja indított ellene hadjáratot, és az elmúlt két napban már attól sem riadtak vissza „bizonyos körök”, hogy névtelen telefonhívásokkal próbálják megfélemlíteni. A politikus arra is kitért, hogy Bebes István fideszes párttársa zsarolja őt és fenyegeti a családját, ilyesmire pedig nem számított saját politikai közösségétől.

Azt írta: bízik abban, hogy lehet más a közélet Körmenden, hogy lehet tisztességesen is politizálni. Hogy eljöhet végre egy olyan időszak, amikor

nem a gyűlöletkeltés, a hazugság és a megfélemlítés uralja majd a közéletet szeretett városomban

– emelte ki.

Bejegyzését alább közöljük:

„Kedves Körmendiek, kedves barátaim!

Az elmúlt napokban olyan dolgok történtek, amelyre a legrosszabb rémálmomban sem mertem gondolni. Már a pénteki jelöltállító taggyűlés előtt elképesztő hazugságáradat, fenyegetés és zsarolás érkezett a másik oldalról. Ilyen ellenszélben sikerült a tagság jelentős részét magam mellé állítani és sima győzelmet aratni.

Ezt követően Bebes István olyan vállalhatatlan, hazugságoktól hemzsegő bejegyzést tett közzé, mely nem csak a szavazás tisztaságát kérdőjelezte meg, de szembeköpte azt a politikai közösséget is, mely évtizedeken keresztül támogatta.

Facebookos álprofilokról és névtelen levelekben ócsárolták nem csak személyemet, de a szavazáson részt vevő tagtársaimat is. Az elmúlt két napban pedig már attól sem riadtak vissza bizonyos körök, hogy névtelen telefonhívásokkal próbáljanak megfélemlíteni, fenyegetni.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer

azoktól az emberektől kell félnie a családomnak, akikkel elméletileg egy hajóban evezünk.

Illetve csak hittem, hogy evezünk. Pontosan ismertem ugyan ezeket az embereket, de ilyen szintű gyűlölködésre és fenyegetésre még én sem számítottam. Az elmúlt napok történései után így, a családom határozott kérésére arra az elhatározásra jutottam, hogy

visszalépek a polgármester-jelöltségtől.

Köszönöm a körmendi Fidesz tagságának, hogy kiálltak mellettem és biztosítottak a támogatásukról! Köszönöm, hogy nem féltetek! Ezúton is megígérem nekik, hogy én is mindig ki fogok állni értük, és azért fogok dolgozni, hogy soha többet ne kelljen félniük, ha más véleményen vannak bizonyos kérdésekben. Kiállásuk is bizonyítja, hogy a polgári Magyarország eszménye nem csak üres politikai termék.

Köszönöm a szűkebb baráti körömnek, amiért nem engedték el a kezemet akkor sem, amikor a megfélemlítéssel, a lejáratással és az anyagi ellehetetlenítéssel kellett szembe nézniük! Soha nem felejtem el nektek ezeket a hónapokat!

Bízom benne, hogy lehet más a közélet Körmenden, hogy lehet tisztességesen is politizálni! Hogy eljöhet végre egy olyan időszak, amikor nem a gyűlöletkeltés, a hazugság és a megfélemlítés uralja majd a közéletet szeretett városomban.

Habár ezt a harcot most nem én viszem végig, de bízom benne, hogy elindítottam valamit, ami a megtisztulás irányába mutat. Mert elsősorban emberek vagyunk, és még ha nem is értünk mindenben egyet, de

léteznie kell egy társadalmi minimumnak, ami alá nem megyünk.

Képviselőként a ciklus végéig természetesen számíthatnak rám a körmendiek! Aztán, hogy számomra pontosan mit hoz a jövő azt még nem tudom, de a Fidesz szervezetében továbbra is tevékeny szereplő leszek. Egyben pedig biztos vagyok: a jövőtöket ti írjátok, körmendiek! Döntsetek úgy, ahogy a szívetek diktálja! Döntsetek helyesen!”

(Belencsák István/Facebook)

Valódi Hírek