A DK aláírásgyűjtésbe kezdett egy új budapesti közpark kialakításáért (+videó)

A DK követeli, hogy az érintett terület tulajdonjoga kerüljön a Terézváros önkormányzatához.

A Demokratikus Koalíció az elmúlt időszakban számtalanszor felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugati pályaudvar mögött elterülő rozsdaövezet évtizedek óta megoldatlan probléma – mutatott rá Miyazaki Jun alpolgármester, Kecskés Balázs frakcióvezető és Szász Károly tanácsnok friss közleményében.

A terület hasznosítására több javaslat érkezett, a terézvárosiak pedig túlnyomó többségben kifejezetten azt szeretnék, ha egy családias közpark valósulhatna meg a területen – részletezték.

„A DK terézvárosi frakciója nem hagyja, hogy az Orbán-kormány semmibe vegye az itt élők akaratát!”

– hangsúlyozták friss közleményükben, hozzátéve: lehet, hogy a karmelita kolostor ablakából nem látszik a szemét és a rozsda, de azok a terézvárosiak mindennapjait megkeserítik.

Lázár János kinevezettje nem teljesítette a feladatot

Miyazaki Jun egy korábbi közleményében kifejtette: Budapest szívében ez az egyetlen olyan terület, ahol nagy, összefüggő zöldfelületet lehetne kialakítani. Az Orbán-kormány azonban nem megoldani akarja a problémát, legfeljebb egy kifizetőhelyet hozna létre.

A Nyugati tér rekonstrukcióját elszabotáló Lázár János miniszter az önkormányzati választások előtt fél évvel miniszteri biztossá nevezte ki Kovács Balázs Norbertet. Ő a terézvárosi Fidesz vezetője, akinek az állítólagos feladata a Podmaniczky liget kialakítása.

Hozzátette, hogy Lázár kinevezettje a feladatra fél évet kapott. Megbízatása az önkormányzati választások után le is jár – valószínűleg azért, mert a park csupán kampányígéret. A hírek szerint ő lesz a Fidesz terézvárosi polgármesterjelöltje, aki a kampányidőszakban 1 milliós fizetést kap, valamint járnak neki a helyettes államtitkári juttatások, továbbá gépjárműhasználat, benzinkártya, költségtérítés és három főből álló titkárság is – részletezte a DK politikusa, megjegyezve, hogy

ez az adófizetőknek napi 200 ezer forintjába kerül.

Mi a DK követelése?

„Mi, akik valóban törődünk a lakók akaratával, harcolni fogunk, hogy érvényesüljön is az!

Követeljük, hogy a kormány a környezeti kármentesítés után adja át Terézváros önkormányzatának az érintett terület tulajdonjogát, hogy létrehozhassuk, ami nekik eszük ágában sincs: a Podmaniczky parkot Budapest szívében!”

– hangsúlyozta Miyazaki Jun friss Facebook-videójában.

Hozzáfűzte: aki egyetért a követeléssel, az

a DK petícióját online, >>IDE<< kattintva tudja aláírni.

(Miyazaki Jun/Facebook/Nyugati Fény)

(A képen Miyazaki Jun alpolgármester látható)

Valódi Hírek