Szabó Tímea: A szabadságot Orbán Viktor és a ped0filhálózata veszélyezteti! (+videó)

Tömegek jelentek meg az ellenzéki demonstráción a Parlament épülete előtt.

Közösen tüntetett az ellenzék, sokan részt vettek rajta

Folyamatosan beszámolunk a Kossuth téri tüntetésről, amelyet 4 ellenzéki párt, nevesül a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd szervezett a közvetlen köztársaságielnök-választásért. Az eseményen a 4 párt politikusai szólalnak fel. Az eseményen részt vevők megtöltötték a Kossuth Lajos teret.

Elsőként Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője és árnyék-miniszterelnöke mondott beszédet. A politikus elmondta: Novák Katalin bukásához az vezetett, hogy a hatalom a ped0filok oldalára állt, és nem nyújtott segítséget az abúzust elszenvedőknek.

Szabó Tímea felszólalása

A rendezvény második felszólalója Szabó Tímea beszédében Orbán Viktort idézte. Orbán korábban arról magyarázott, elfogadhatatlan, hogy köztörvényes bűnözőket ki lehet engedni a börtönből. Vásárhelyi János védelmében szólalt fel korábban. A miniszterelnököt és annak párttársait ped0filmosdatónak nevezte, és megjegyezte: szégyellhetik magukat.

Szabó megjegyezte: a szabadságot éppen a kormányfő és ped0filhálózata veszélyezteti. Utóbbinak azt üzeni a hatalom, hogy nincs félnivalójuk, a ped0fília pedig bocsánatos bűn.

A Párbeszéd – Zöldek politikusa szerint Orbán Viktor Novák Katalint kiáltotta ki bűnbaknak az ügyben. A kormányfő Novák lépését „hibá”-nak tartja, azonban a bukott köztársasági elnöknek továbbra is jár a milliós fizetés és az eddigi pozíciójával járó luxus.

Szabó hangsúlyozta: a gyermekvédelmi szervezetekkel közösen törvényt kellene benyújtania az ellenzéknek, amellyel több pénzt biztosítanának a szektornak, a gyermekvédelmi jelzőrendszert pedig fejleszthetnék. Az ellenzéki politikus megígérte: személyesen fogja felkeresni a gyermekotthonokat, és beszámol ottani tapasztalatairól.

Soha többé ne fordítsuk el az arcunkat a gyermekek szenvedésétől!

– zárta felszólalását Szabó Tímea.

Kunhalmi Ágnes felszólalása

A ped0filügy a rendszer lényegére mutat rá Kunhalmi Ágnes szerint. Az MSZP társelnöke elmondta: a helyzet súlyos erkölcsi válságot okozott, amely pusztítólag hat a társadalom egészére. A gyermekek a hatalom félrenézése miatt kerültek veszélybe – hangsúlyozta a képviselő.

Azzal, hogy Orbán leváltotta Novák Katalint és Varga Juditot, Kunhalmi szerint a politika „kopórétegét” cserélik le, azonban a bűnösök hatalmon maradnak. Jelezte: aki ebben a helyzetben hallgat, az cinkosa a bűnös rendszernek.

Kunhalmi megjegyezte: az ellenzéknek ebben a helyzetben össze kell fognia, és meg kell mutatnia, hogy Orbán rendszere legyőzhető. Úgy véli, erre van esély, és ezzel meg lehet akadályozni, hogy a Fidesz kétharmadot szerezzen az EP-választáson.

Videó:

Valódi Hírek