Videóval: Menczer Tamás megrázó üzenetet küldött a háború sújtotta Ukrajnának és az áldozatoknak

Furcsákat mondott az államtitkár.

Mit üzent Menczer Tamás a háború sújtotta Ukrajnának?

Két éve háború és béke kérdésében kellett dönteni, ami egy rendkívül súlyos döntés, de a kormány a békét választotta, „a baloldal pedig a háborút” – baloldalazott egy vaskosat a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton az orosz–ukrán háború kirobbanásának évfordulóján (!) a Facebook-oldalán megosztott videójában.

Menczer Tamás azt mondta: „a baloldal fegyvereket szállítana a háborús konfliktusba”, pedig aki fegyvereket küld, „fél lábbal már a háborúban van és egyre jobban belecsúszik”.

Az államtitkár szerint nagyon súlyos a helyzet

„Sőt a helyzet súlyosabb,

ne feledjük, hogy a baloldal képes lenne magyar katonákat küldeni az ukrán frontra”

– riogatott Menczer Tamás a videóüzenetében, amelybe ellenzéki politikusok korábbi, a háborúval kapcsolatos nyilatkozatait is bevágták „illusztrálásként”. Megjegyezzük, ha Menczer Tamás az ukrajnai háború évfordulójának alkalmából emlegeti „a baloldalt”, az jelezheti azt is, hogy Orbán Viktoréknál ég a ház, és valóban nagy bajban lehet a Fidesz – leginkább a közelmúltban kirobbant ped0filbotrány miatt.

Kiderült, ki a „háborúpárti”

Menczer Tamás azt is mondta: Meggyőződése, hogy Budapest főpolgármestere szerint „egyenesen háborúban állunk Oroszországgal”, és azt sem szabad elfelejteni – magyarázta –, hogy Gyurcsány Ferenc szerint „pocsék ember az, aki nem akar meghalni Ukrajnáért”.

„A baloldal tehát háborúpárti, a kormány ezzel szemben a béke oldalán áll. A csatatéren nincs megoldás, a csatatéren csak halottak vannak. Azonnali, feltétel nélküli tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség”

– hangoztatta az ukrajnai háború évfordulójának alkalmából Menczer Tamás.

Videó:

Az Orbán-kormány vétózott

Felhívjuk arra a figyelmet, hogy kizárólag a „békepárti” magyar kormány nem járult hozzá a közös európai uniós nyilatkozat elfogadásához, amelyet a közösség az ukrajnai háború 2022. februári 24-i megindításának második évfordulójára időzítve adott volna ki.

Így a három fő intézmény vezetője, – Charles Michel, Ursula von der Leyen és Roberta Metsola – fognak kiadni egy közös közleményt, ugyanis ahhoz, hogy az Európai Unió nevében adjanak ki nyilatkozatot, mind a 27 tagország támogatása szükséges. Az eddigi információk szerint a magyar kormány még nem adott magyarázatot a vétóra.

Kapcsolódó: Küszöbön a világbotrány: Óriási baj lehet Orbánék legújabb gyalázatos lépéséből

(Menczer Tamás/Facebook)

Valódi Hírek