Kiadták a figyelmeztetést: Pusztító erejű szeleket okozó frontrendszer közelít Magyarország felé

Erre kell számítani.

A jelenlegi csapadékos, felhős időjárást egy még tőlünk nyugatra lévő, Louis névre keresztelt hullámzó frontrendszer okozza – hívta fel a figyelmet friss előrejelzésében a HungaroMet.

Az Európában orkán erejű szelekkel végigsöprő frontrendszer most fokozatosan közelíti meg a Kárpát-medence térségét, majd lassan kelet felé vonul, amelynek következtében szombaton délután a keleti országrészt fogja érinteni bővebb csapadékmennyiség.

Szombaton túlnyomóan borult időre számíthatunk kevés helyen gyenge esővel, majd késő este frontális csapadékrendszer éri el a nyugati határt, amely kelet felé haladva egyre inkább gyengül, szakadozik felettünk. Mögötte a nyugati tájakon vékonyodni kezd a felhőtakaró, amely szombaton napközben tovább folytatódik, a Dunántúlon már szűrt napsütés is előfordulhat.

A vastag, zárt frontfelhőzet az ország délkeleti, keleti felére összpontosul, a gyenge csapadékzóna is kelet felé, délután a Tiszántúlra korlátozódik. A délies szél továbbra is többfelé lesz élénk, amelyet helyenként erős lökések is kísérhetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12 fok között várható, az északnyugati tájakon lesz a leghidegebb, a Viharsarokban a legenyhébb idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton többnyire 11 és 16 fok között alakul.

(met.hu nyomán)

Valódi Hírek