Rendkívüli bejelentéseket tett Orbán a ped0filbotrány után: Most vallotta be, mekkora baj van (+videó)

Orbán Viktor ismét megtartotta szokásos péntek reggeli szónoklatát a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

Az új köztársasági elnökről és arról, hogy „most baj van”

Sulyok Tamás jelöléséről Orbán Viktor elmondta: ilyen komoly döntések esetében mindig komoly egyeztetések vannak, „az ilyesmit nem lehet elkapkodni”. Jelentős döntése Magyarországnak, hogy kit jelölnek köztársasági elnöknek, megfontoltan kell döntést hozni – magyarázta a kormányfő.

„Magyarország egy erős ország.

Most baj van,

lemondott az előző elnök asszony, még mindig vérzik az ember szíve. Ezek fájdalmas dolgok, de minden bajban van valami reménysugár”

– fogalmazott Orbán.

A kegyelmi botrányról is beszélt Orbán Viktor

Állítása szerint a kegyelmi ügyek teljesen le vannak választva a kormányzati munkáról, ez kifejezetten elnöki hatáskörbe tartozik. Azt mondta Orbán, az elnök dönt, hogy igent vagy nemet mond. Az elnök asszony olyan ügyben mondott igent, amiben az egyetlen helyes döntés a nem lett volna – mondta.

„Ezt mindenki így érezte az országban, a jobboldalon meg különösen”

– jelentette ki Orbán, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a kegyelmi ügy kirobbanásakor a „jobboldalon” álló médiatermékek álhírnek minősítették az ügyet.

Orbán szerint megbomlott a nemzeti egység,

amelyet csak az elnök asszony lemondásával lehetett helyreállítani – bár kérdéses, sikerült-e.

„Ezt a megbillent egységet az új elnöknek kell helyreállítania”

– mondta Orbán, és így szavaiból kiderült: a „nemzeti egységet” még nem igazán sikerült.

Orbán elismételte, hogy ped0filügyekben nincs kegyelem, és azt mondta, „reméli” (!), hogy az új államfő ezt első felszólalásában egyértelművé fogja tenni.

„Ha már nem lehet miszlikbe vágni azokat,

akik hozzányúlnak a gyerekükhöz, az a minimum, ha már elítélték őket, hogy nincs pardon és nincs kegyelem”

– mondta az „utcai harcos” miniszterelnök, aki ismételten sajnálatát fejezte ki, hogy „nem lehet miszlikbe vágni” ezeket.

Orbán 14 évnyi „családbarát” kormányzás után kijelentette: meg kell nézni, hogy a gyermekotthonok vezetőinél megfelelő-e a kiválasztás. Megosztotta, attól fél, hogy az alkalmassági vizsgálatot, amelyet időről időre el kell végezni, azt

nem megfelelően hajtották végre.

Át kell világítani, hogy a mostani vezetők megfelelnek-e a feltételeknek. Ennek ki kell terjedni az életmódra, sz*xuális devianciára, pszichológiai megfelelésre – részletezte, hozzátéve:

„itt most rendet kell tenni, és rendet is fogunk tenni”.

Akkora a baj, hogy újra előkerült Soros György

Orbán jelezte, az újabb szigorítás újabb vitákat válthat ki Brüsszelnél.

„A magyarok újra el fogják dönteni, hogy a gyermekek sz*xuális nevelése kizárólag a szülő felelőssége, azt nem előzheti meg semmilyen LMBTQ-aktivista, akit az iskola környékén sem akarunk látni, nemhogy az iskolában”

– mondta Orbán, ismét elővéve szívének kedves témáját – az LMBTQ-lobbit –, bár azt nem részletezte, hogy a ped0filbotrányban több vezető beosztású kormánytag érintettsége is felmerült.

Azt mondta: „kapuzárási pánik” uralkodik Brüsszelben a ciklus vége előtt, ezt ki kell bekkelni.

„A gyermekvédelmi kérdéseknél súlyosabb a migránskérdés”

– jelentette ki Orbán Viktor, hozzáfűzve, azt gyanítja, nagy „a fizetett ügynökök száma”.

KAPCSOLÓDÓ: Súlyos dologra utasította az embereit Orbán Viktor

Felidézte: Soros György 2016 környékén közzétette a Soros-tervet arról, hogy mit kell csinálni. A „kapuzárási pánik” miatt ideges brüsszeliek munkatervében is fellelhetőek Soros intenciói, amelyek a migráció menedzseléséről és nem elutasításáról szólnak, egyebek mellett „migránsgettók létesítéséről és minden évben egymillió ember betelepítéséről” – riogatott szokásához híven Orbán.

„Nem vagyunk egyedül, több ország is ellenáll az idióta szabályozásoknak”

– mondta.

A miniszterelnök a háborúról és a Nyugat lábáról

Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban a kormányfő rögzítette: a harctéren nem lesz megoldása ennek a konfliktusnak. Azt mondta, Oroszországot nem lehet katonailag térdre kényszeríteni, ezért elismételte, „tűzszünetre és béketárgyalásra kell törekedni”.

„Újabb békefolyamatra van szükség”

– mondta Orbán, elismételve: az amerikaiak és a britek máshogy állnak a háborúhoz, mert egy óceánon túl és egy szigeten élnek, de a magyarokra hamarabb és közvetlenebb hatással van a háború. Ezért nem tudjuk osztani a brit, német, francia álláspontot: nekünk béke kell a szomszédunkba, ez egzisztenciális kérdés – fejtegette a kormányfő.

„A nyugatiak lába beleszorult ebbe a gödörbe”

– jelentette ki Orbán, aki nem látja, hogy a nyugati vezetők beismernék, hogy „rosszul mérték fel a helyzetet„. Hozzátette: a katonai siker esélye nélkül rengeteg pénzt emészt fel ez a háború. Megjegyezte, ha választóik ezt felismerik, akkor szerinte ismét teret nyerhet a diplomácia.

Orbán Viktor szerint Donald Trump megmenti a világot

Az amerikai elnökválasztásra kitérve Orbán azt mondta:

„a mostani elnök reményeink szerint távozik, Trump elnök visszatér, és ő kap szabad kezet, hogy békét csináljon”.

A kormányfő elárulta: „ha új leosztás van”, akkor egy békepárti európai választási siker után felálló uniós intézményrendszer és Trump együtt „békét tud teremteni„.

Svédország „háborúpárti”, de mégis hízelegnek nekik a fegyverekért

Svédország NATO-tagságával kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: „indokoltnak” látta a kormánypárti frakciók ellenállását a svéd NATO-csatlakozás ügyében. Mint mondta, többször is beszélt a svéd miniszterelnökkel, ennek a folyamatnak a lezárása történik meg pénteken.

„Komoly katonai, hadiipari megállapodást kötünk”

– mondta Orbán, megjegyezve: azt el kell fogadni mindkét félnek, hogy különbözőek vagyunk. Kifejtette: a svédek más értékrend szerint rendezik meg az életüket: „Magyarország egy keresztény ország, a keresztény értékek alapvetőek az országunkban” – bár nem fejtette ki, mit ért ezen értékek alatt..

„Mi békepártiak vagyunk, a svédek pedig háborúpártiak az orosz–ukrán konfliktusban (sic!)”

– jelentette ki Orbán, hozzátéve, az értékkonfliktusok kezelhetőek, hiszen – fogalmazott a miniszterelnök – „most nem házasságot kötünk”.

Az „érdekalapú együttműködés”

„Felnőttek vagyunk, képesek vagyunk érdekalapon együttműködni. Ezt pecsételjük meg a mai napon, és hétfőn ütheti rá az utolsó pecsétet a magyar parlament a szerződésre”

– zárta gondolatmenetét a kormányfő.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook/Kossuth rádió nyomán)

Valódi Hírek