Lehullt a lepel: Orbán Viktor a ped0fil bűnöző V. Jánosnak kampányolt egy pártrendezvényen (+videó)

Itt a bizonyíték.

Orbán Viktor még maga ítélte el 2002-ben a köztörvényes bűnözők kihozását egy olyan rendezvényen, ahol a később ped0fil bűncselekmények miatt elítélt bicskei gyermekotthon igazgatójáért kampányolt.

„Ma a szabadságot elsősorban az fenyegeti, hogy

megengedhetővé vált Magyarországon, hogy köztörvényes bűnözőket a választások után kihozzanak a börtönből”

– jelentette ki egy 2002-es bicskei kampányrendezvényen Orbán kormányfő.

A Telex emlékeztetett, Orbán a Fidesz elnökeként a Összefogás a Városért Egyesület 2002 nevű helyi szervezet jelöltjeinek kampányolt az önkormányzati választások előtt. Az egyesület listáját pedig az a V. János vezette, aki a bicskei gyermekotthon vezetőjeként ped0fil bűncselekményeket követett el.

Mint ismert, V. János kollégája volt az a K. Endre, aki megpróbálta eltussolni főnöke kiskorúak sérelmére elkövetett pedofil bűncselekményeit. Kónya Endrét később Novák Katalin volt köztársasági elnök részesítette kegyelemben.

Az említett kampányrendezvényről a Gulyáságyú Média tett közzé egy videót, amelyen Orbán Kelemen Andrást, akkori MDF-es országgyűlési képviselőt ajánlotta polgármesternek, és

az egyesület listavezetőjét, V. Jánost is bemutatta.

V. János pedig így könnyedén vette az akadályokat, és megnyerte a választókerületét Bicskén belül, ahol 2010-ig a képviselő-testületben is tevékenykedett. Az egyesület listájára mellesleg Tiborcz István bátyja, Tiborcz Péter is felkerült.

Valódi Hírek