Utoljára Nagy Imre újratemetésén gyűlt össze ekkora tömeg a Hősök terén – abból rendszerváltás lett

Rég volt ilyen.

Mint megírtuk, teljesen megtelt a Hősök tere péntek délutánra. Rengeteg ember érkezett a helyszínre, hogy demonstráljanak a közelmúltban kirobbant kegyelmi botrány miatt. A beszámolók szerint az Andrássy út teljes hosszában vonulnak a tüntetők a Hősök tere irányába, a tér közben pedig csordultig megtelt. Akkora a tömeg, hogy már csak az úttesten lehet állni.

Beszámoltunk róla, hogy sorra jelentették be csatlakozási szándékukat a hazai hírességek is. A demonstráció elején felcsendült Tóth Gabi Elég volt című nótája is, hiszen ő volt egyike azoknak a zenészeknek, akik nem akartak részt venni a tüntetésen.

Az eseményt Gulyás Márton beszéde nyitotta, aki elmondta, mindenkit megvárnak a Hősök terén. Mivel a földalatti nem jár, ezért a Deák térről a tömeg az Andrássy úton kezdett el sétálni a tér felé. A BKK Info azt közölte, hatósági zár miatt nem közlekedik a földalatti.

„Elegünk van.

Oldalaktól függetlenül fontosnak tartjuk, hogy civil emberként felemeljük a hangunkat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében. Elkeseredettek vagyunk”

– írták a szervezők az esemény Facebook-oldalán, ahol már csaknem 50 ezer ember jelezte részvételi szándékát.

Az információk szerint újabb hírességek csatlakoztak a tüntetéshez, hogy ezzel is támogatásukról biztosítsák a megmozdulást:

  • Al Ghaoui Hesna riporter, külpolitikai újságíró, író,
  • Gálvölgyi János színész,
  • Gálvölgyi Judit műfordító,
  • Molnár Ferenc Caramel zenész,
  • Molnár-Szilágyi Szilvia digitális tartalomkészítő,
  • Horváth Krisztián, azaz az ismert előadó, Krúbi,
  • Karácson Tamás, vagyis Fluor Tomi, a WELLHELLO tagja,
  • Csöndör László, azaz Diaz, a WELLHELLO zenésze,
  • Igor Buharov filmrendező,
  • Ivan Buharov filmrendező,
  • Czukor-Szabó Anett Szeretest-alapító, pedagógus,
  • Kovalcsik Krisztina, Lustalány, influenszer,
  • Gőbel-Szabó Szandra Szeretest-alapító, zenész
  • Szegedi Péter Content Bender, digitális tartalomkészítő,
  • Szabó Roland, azaz Ress, zenész,
  • Winkler Nóra művészeti szakember,
  • Pajor Tamás dalszerző, metafizikai munkás,
  • Papp Gergő, Pimaszúr, riporter, műsorvezető,
  • Jakab András, AZA, zenész,
  • Tóth Bettina politikai influenszer,
  • Pille Tamás színész, rendező,
  • Spitzer Gyöngyi Soma Mamagésa előadóművész,
  • Artner Szilvia, Sisso, közíró,
  • Szomjas Jennifer, azaz Lady Szomjas, influenszer,
  • Turai Barna digitális tartalomkészítő,
  • Fliegauf Bence filmrendező, forgatókönyvíró,
  • Soós Nóra festőművész,
  • Győri Márton festőművész.

„Biztos vagyok benne, ahogy jöttetek a tüntetésen, elsétáltatok egy hajléktalan ember mellett. Lehet, hogy viszolygást kelt bennetek, de valószínűleg ők is a gyermekéllátó rendszer áldozatai, ugyanis

minden ötödik hajléktalan ember a gyermeknevelési rendszer áldozata volt”

— mondta Gulyás Márton. Emlékezetes, hogy szintén a Fidesz-kormány hozott korábban egy hajléktalanokat üldöző rendeletet, amely szintén óriási felháborodást váltott ki a társadalomból.

Gulyás Márton elmondta, ezt a tüntetést azért hívták össze, hogy megálljt parancsoljanak a jelenlegi folyamatoknak. Hozzátette, a gyerekvédelemben dolgozók nagy része fantasztikus munkát végez, és nem ellenük vannak itt, hanem értük.

Osváth Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy vannak olyan helyzetek, „amikor az ember nem kussolhat”.

„Nézzetek körül, mennyien vagyunk. Nézzetek körül. Amerre csak elnéztek, mennyi ember.

Összefogott az ország, összefogtatok, ez csodálatos. Ezt értük el, itt vagyunk!”

– mondta.

A demonstrációval párhuzamosan néhány Budapesten élő orosz is tüntet a nagykövetség előtt Alekszej Navalnij tiszteletére. A tüntetők Vlagyimir Putyin orosz elnököt „gyilk0s” jelzővel illették, és azt mondják, soha nem fogják elfelejteni Navalnij halálát.

Kapcsolódó: Meghalt Alekszej Navalnij, Putyin legkeményebb orosz ellenfele

Az Andrássy utat lezárták az autók elől. A Kodály köröndtől a tüntetésre tartó gyalogosoknak már csak az úttest maradt, ide az autókat sem engedik már be. A téren annyian vannak, hogy helyszínen az internet is leállt. A legtöbb tévéadás akadozik, mert a bejelentkezéshez nincs elég internet.

Forrás: kozutfigyelo.budapestkozut.hu

A tüntetésről Sebestyén Balázs is megosztott egy történetet közösségi oldalán:

„Reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásaival a kormány nem foglalkozik”

– idézte Szabó Márton (Fókuscsoport) Havasi Bertalant, Orbán Viktor kormányfő sajtófőnökét. Szabó elmondta, most 40 ezer ember szólalt fel az áldozatokért, és ezek az emberek azt akarják mondani, hogy:

„Nem vagy egyedül”.

Hozzátette: minden gyermek megérdemli, hogy emberhez méltó körülmények között nőhessen fel, és ezt valakik nem akarják megérteni. Úgy látja, minden gyermek megérdemli, hogy minőségi oktatást kapjon, hogy bizalommal fordulhasson valakihez, ha bántják. Szerinte jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem valósult meg ezek közül egyik sem.

„Odakint most szörnyek járnak. De az elmúlt harminc évben is szörnyek jártak. Most minden szem a szörnyekre irányul, és biztos vagyok benne, hogy nagyon félnek. Kétszer is meggondolják, hogy mit mernek megtenni”

– mondta.

„Féljenek!”

– skandálta a dühös tömeg.

Szabó Márton három kérdést tett fel nekik:

  • „Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek emberhez méltó körülmények között nőhessen fel?”
  • „Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek minőségi és életre felkészítő oktatást kapjon?”
  • „Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek bizalommal fordulhasson valakihez, ha bántják?”

Ezt követően Baukó Attila, Azahriah videóüzenete következett. Elmondta, őszintén sajnálja, hogy nem tud jelen lenni fizikai formában a tüntetésen, de szeretné, ha meghallgatnák.

„Védjük meg a határainkat, védjük meg a gyerekeinket”

– mondta, megjegyezve, ennek már akkor sem volt értelme, amikor az orruk alá tolták, mert a szülőket és a gyerekeket használták fel arra, hogy valamire felszólítsanak. Azahriah rövid beszédében kíméletlen kormánykritikát fogalmazott meg.

„Teljesen gáz az, hogy ped0fil arcoknak falazzunk, de nem új”

– mondta, hozzátéve, szerinte Kaleta Gábornak is falaztak, akinek több tízezer gyerekp*rnót találtak a gépén.

Elmondta, hiába mondja a kormány, hogy az a korrektség, hogy Varga és Novák lemondott, de nem volt más választásuk. Most az egyszer nem lehetett ezt elsunnyogni – tette hozzá. Szerinte mindent a politikai haszon és az ügyeskedés érdekében használnak fel.

„A magyar állampárt gyermekvédelem alatt a politikai ellenfeleik buzizását érti”

– mondta Pottyondy Edina, akinek beszéde alatt a tömeg először kezdett el kiabálni.

„Mocskos Fidesz! Mocskos Fidesz!”

– zúgta a tömeg, amikor Pottyondy arról beszélt, hogy Novák Katalin élete végéig milliókat fog keresni. A kiabálókat Pottyondy csendre intette.

Kapcsolódó: A rohadt életbe! Kiderült, mekkora fizetést kap élete végéig Novák Katalin a bukása ellenére

„A magyar állam napok óta sunnyog. A magyar állampárt gyermekvédelem alatt a politikai ellenfeleik b*zizását érti. És most fogják igazán ránk szabadítani a poklot, hogy fedezzék magukat”

– mondta, hozzátéve, szerinte a gyerekvédelem az lenne, ha olyan szigorú törvényeket hoznának, amelyek nem magyar emberek ellen hergelnek, hanem védik az áldozatokat.

„Érzékeny, felkészült, az áldozatokat védő hatóságok. Ez a gyerekvédelem”

– jelentette ki.

A kegyelmi botrányról elmondta: a magyar állam szörnyek búvóhelye, és a magyar állam nemcsak jobb és baloldal, hanem fent és lent között is szétszakítja a társadalmat. Jelezte, más szabályok vonatkoznak azokra, akik fent vannak, és akik lent vannak.

„Ha a bicskei ped0filsegítő megúszta, milyen védelmet élvezhetnek a valóban hatalmasok?

És nem csak arról van szó, hogy ha ki akarnak menni a reptérre, akkor nekik van egy villogó autójuk. Gálvölgyinek meg órákat kell várnia a mentőre, Curtis anyját meg kirakják, mint egy zacskó szemetet”

– mondta, hozzátéve, hogy „ha holnap agyonver egy szétkokainozott oligarcha, akkor ne számíts arra, hogy igazságot fogsz kapni”.

Az információk szerint nagyjából 200 ezeren vettek részt a tüntetésen, amely a Himnusz eléneklésével zárult.

A Mérce élőben tudósít az eseményekről Facebook-oldalán:

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek