Mi a fene történik? Tiborcz István körül is egyre nagyobb a botrány

Már vállaltan „állami segítséggel”.

Már a látszatra sem ad Tiborcz István köre

Tiborcz István teljesen összeépült a magyar állammal – írta a valaszonline.hu. A portál összeszedte, hogy Orbán Viktor vejének üzletei – amelyekben már vállaltan ott van partnerként az állam – hogyan erősödtek az elmúlt időben.

Teljes pénzügyi csoport alakul Tiborcz körül bankkal, alapkezelővel, biztosítóval, de mintha ez sem lenne elég:

a Posta-érdekeltségeket is szívesen megszereznék a magyar államtól.

Az egyre gyarapodó ingatlanos óriásprojektek menetrendszerűen Jellinek Dánieltől kerültek át Tiborczhoz.

Mint írtuk, Tiborcz cége, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. 2022 végén megvette Jellinek Dánieltől a Geraldton Invest Zrt-t, amelyhez több pláza is tartozik.

A Geraldton megvásárlása után a két üzletember együtt osztozik a GSZ-Monument Kft.-n, amelyhez olyan bevásárlóközpontok is tartoznak, mint a Duna Pláza, Corvin Pláza, a székesfehérvári Alba Pláza, a Győr Pláza és a Miskolc Pláza.

Az ingatlanbiznisz azonban nem áll meg az országhatárnál: a miniszterelnöki vő dél felé terjeszkedik.

Immár Tiborcz Istváné a belgrádi irodapiac tíz százaléka.

Jó pár korábbi nagy projekthez is Jellineken keresztül vezetett az út. Ilyenek voltak a Hotel Gellért, a Sofitel és a volt Svábhegyi Nagyszálló épületének megszerzése, és a hozzájuk fűződő beruházások elindítása.

Vadászkastély Somogyban

Szerbia mellett Tiborcz alapkezelője Somogyban is terjeszkedik: Nagyatád térségében 5200 hektárnyi területet, erdőket, földeket, faipari üzemet és egy vadászlakot is vásároltak Somogyban.

A birtok korábban az olasz világmárka egyik tulajdonosáé, Carlo Benettoné volt.

A szintén Tiborczhoz tartozó Főnix Magántőkealap a legnagyobb részvényes a Kopaszi-gáton is.

Beszámoltunk arról, hogy a Kopaszi Gát Zrt-nek négy tulajdonosa van: a Hernádi Zsolt tulajdonában álló 4Z Investments Zrt., a Garancsi István tulajdonában álló Sinus Investment Zrt., a Market-csoport részét képező Market Asset Management Zrt. és a Főnix Vagyonkezelő tulajdonában álló Dam Invest Kft., amely mögött Tiborcz István tűnik fel.

Ez az a terület, ahol a BudaPart projekt keretében irodaházak és lakóházak tömkelegét építik fel. Több állami intézmény már előre jelezte, hogy beköltöznek a még el sem készült irodákba.

Állami támogatás és kedvező hitelek

Szintén a Főnix Vagyonkezelőhöz tartozik a Kallos Cosmetics Kft. köré szerveződő kozmetikai vállalatcsoport. A cég „a napokban 15,9 millió eurós, szuperkedvezményes kölcsönre érdemesült a Baross Gábor Újraiparosítási Beruházási Hitel Plusz keretében az állami Eximbanktól

– írta meg a lap.

Az ugyancsak Tiborcz-körbe tartozó Waberer’s közben az új debreceni raktárcentrumához kapott 6,1 milliárd forintos állami támogatást a külgazdasági és külügyminisztériumtól.

(valaszonline.hu / Nyugati Fény)

Valódi Hírek