Csődbe megy Novák Katalin? Egészen váratlanul csappant meg a megtakarítása

Különös!

Mint írtuk, Varga Judit volt igazságügyi miniszter vagyonnyilatkozatában néhány különös elemet lehetett felfedezni. Az exminiszter tavaly jelentette be a válását, és bár a friss dokumentumok szerint a balatonhenyei ház, illetve egy, a településen található másik ingatlan is az övé maradt, a budai lakásoknak és egy Volvónak (amelynek fele részben tulajdonosa volt) hűlt helye maradt.

Novák Katalin vagyonnyilatkozatából is kitűnt néhány érdekesség: a köztársasági elnöknek havi bruttó 4,59 millió forintos fizetés mellett

hozzá kellett nyúlnia a megtakarításaihoz.

A Blikk részletezése szerint az ingatlanlista nem változott a legutóbbi vagyonnyilatkozat-tétel óta: Budapesten 3, Szegeden szintén 3, Balatonlellén pedig 1 ingatlana van a politikusnak (mindemellett Szegeden tulajdonosa egy garázsnak is).

Novák Katalinnak nincs tartozása, továbbá a dokumentumok szerint gépjárművel, valamint értékes vagyontárgyakkal, sőt, részvényekkel sem rendelkezik.

Pluszbevétele azonban keletkezik ingatlan-bérbeadásból, az összeg pedig egy év alatt meghaladja a 2 millió forintot.

Emellett újdonság a vagyonnyilatkozatában, hogy a Családpárti Alapítványnál tisztségviselő (alapító), ám ezért a tevékenységéért nem kap díjazást.

Valódi Hírek