Most érkezett: Megszólalt Portik Tamás a Fenyő-gyilkosság ügyében

A jövő héten születik ítélet az ügyben.

Portik Tamás szerint a nyomozóhatóságok koncepciós eljárást kreáltak ellene Fenyő János médiavállalkozó huszonhat évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében. A büntetőper másodrendű vádlottja, akit Gyárfás Tamáshoz hasonlóan felbujtással vádolnak, tételesen igyekezett megcáfolni az ügyészség bizonyítékait az utolsó szó jogán tett egész napos nyilatkozatában szerdán a Fővárosi Törvényszéken.

Az MTI közlése szerint Portik Tamás korábban jelezte, hogy körülbelül három tárgyalási nap alatt foglalja össze észrevételeit, szerdán azonban ezek döntő részét már elmondta. A vádlott eleinte többször is személyeskedő hangnemben beszélt, és azt hangoztatta, hogy a perben eljáró „ügyésznőnek a börtönben lenne a helye”.

Azt állította, a nyomozóhatóságok korábban bűncselekmények sorát követték el csak azért, hogy az ő érintettségét igazolják Fenyő János megölése ügyében.

Miután Póta Péter bíró többször figyelmeztette, hogy ne vádaskodjon, ne fenyegetőzzön, elnézést kért és hangnemet váltott.

Portik Tamás kijelentette:

manipuláltak azok a hangfelvételek is, amelyek a vád fő bizonyítékait képezik,

és amelyeken a Gyárfás Tamással folytatott beszélgetéseit rögzítették. Ezeket titokban, Gyárfás Tamás tudta nélkül vette fel – tette hozzá.

Egyik nyilatkozata szerint a hatóságok részéről meg nem nevezett emberek kényszerítették arra, hogy Gyárfás Tamást valahogy rávegye, ismerje be megbízói szerepét Fenyő János megölésében.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vád egyik kulcseleme, a „Letettük a fenyőfát” kezdetű mondat nem szerepel az iratok, a bizonyítékok között, holott

mindkét vádlott esetében ez volt a fő indok a korábbi őrizetbe vételükre.

Portik Tamás emlékeztetett korábbi vallomására, amely szerint a néhai Princz Gáborral, az egykori Postabank vezetőjével kapcsolatban is igyekeztek őt rávenni titokzatos hatósági emberek, hogy vegye rá beismerésre a Fenyő-ügyben, de egyik esetben sem tudta teljesíteni a megbízást.

Azt mondta:

Fenyő János valódi ellenfele Princz Gábor volt, nem pedig Gyárfás Tamás.

A vádlott kiemelte: a bíróságra benyújtott vádiratba már csak azok a bizonyítékok, jegyzőkönyvek kerültek bele, amelyek alátámaszthatják a vádlottak bűnösségét, az ő álláspontjaikat igazoló dokumentumok ugyanakkor „eltűntek”.

Gyárfás Tamás médiavállalkozót azzal vádolják, hogy először Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa, Fenyő János megölésével. Tasnádi Péter ugyan átvett egy nagyobb összeget ezért, de a merényletet nem szervezte meg. A vád szerint Gyárfás Tamás ezután Portik Tamásra bízta Fenyő János likvidálását, amelyet 1998. február 11-én hajtott végre a számos akkori alvilági leszámolás ügyében már jogerősen elítélt szlovák Jozef Rohác.

A Fenyő-gyilkosság miatt indított büntetőper négy éve, a merénylet évfordulóján kezdődött el, és első fokon szinte pontosan az évfordulón érhet véget:

a Fővárosi Törvényszék várhatóan a jövő héten hirdet ítéletet az ügyben.

Kapcsolódó:

A Fenyő-gyilkosság miatt több mint 12 év fegyházbüntetést kér Gyárfás Tamásra az ügyészség

Valódi Hírek