Varga Ferenc: Így emelné 50 ezer forinttal a minimálbért az árnyékkormány (+videó)

A politikus közölte, kormányváltás után adómentessé fogják tenni a fizetéseket a minimálbér összegéig.

Kevés olyan adat létezik, amely jobban bemutatná, mekkora rombolást végzett az Orbán-kormány az elmúlt 13 évben, mint az, hogy a magyarok viszik haza az Európai Unió második legalacsonyabb béreit – hívta fel a figyelmet Varga Ferenc, a demokratikus koalíció árnyékkormányának bér- és munkaügyi árnyékminisztere csütörtökön.

„Egyedül a bolgárok keresnek rosszabbul nálunk.

Orbán Viktor mára elérte, hogy a magyarok munkája éri az egyik legkevesebbet Európában”

– hangsúlyozta Varga Ferenc, kiemelve, az árnyékkormány szociáldemokrata fordulatának a béremelés az egyik legfontosabb eleme.

A politikus rámutatott, hogy jelenleg sajnos annyira le vagyunk szakadva a többi országtól, hogy önmagában nem elégséges az európai minimálbér-szabályozás alkalmazása.

„Ezért a kormányváltás után adómentessé fogjuk tenni a fizetéseket a minimálbér összegéig,

és így – a két intézkedéssel együtt – 50 ezer forinttal fogjuk emelni a minimálbért”

– közölte Varga Ferenc.

Mint emlékeztetett: 2009-ben Dobrev Klára azzal a céllal kezdte meg a munkát az Európai Parlamentben, hogy legyen egy olyan szabályozás, amely nem hagyja leszakadni a tagállamok béreit. Ez az európai minimálbér-szabályozás, amely azóta egy sikertörténet.

„Egyedül az Orbán-kormány nem érezte szükségét, hogy alkalmazza ezt a magyarok fizetésére – legalábbis eddig. A parlament ugyanis

idén májusban fog dönteni az európai minimálbér-szabályozás alkalmazásáról”

– jelezte Varga, hozzátéve: ez ugyanakkor még önmagában kevés lesz ahhoz, hogy „elmozduljunk a sereghajtó szerepből”.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek