Kiderült: Ő az a szélsőséges magyar politikus, aki fegyverrel akarta átvenni a hatalmat

Ez durva!

Beszámoltunk róla, hogy fegyveres puccsra készült a Szkíta Magyarország nevű illegális szervezet a következő időszakban. A Nemzeti Nyomozó Iroda három, a szervezetben tevékenykedő személyt, köztük egy 88 éves idős férfit is letartóztatott.

Az érintettek között egy 53 éves murakeresztúri férfi is volt. Az illető

Kötő Gyula, a szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom nagykanizsai szervezetének volt elnöke

értesült a 24.hu több, egymástól független forrásból.

A rendőrség a rajtaütésre kedden hajnalban kerített sort tíz magyarországi helyszínen. Az akcióban 150 rendvédelmi dolgozó vett részt, és intézkedett a szervezet 11 tagja ellen.

Megírtuk, hogy a Szkíta Magyarország tagjai a korábbi és a jelenlegi magyar kormányok tagjainak letartóztatására, valamint a fegyveres erők „átállítására” készült, egyúttal

saját embereinek felfegyverzését is elindította.

A rendőrök a csoport Bács-Kiskun, Pest, Veszprém és Zala vármegyei, valamint budapesti központjaiba hatoltak be. A 11 letartóztatott tag közül 8 főt7 férfit és 1 nőt – gyanúsítottként hallgattak ki.

Figyelemre méltó, hogy Kötő Gyula a 2022-es országgyűlési választások idején még a Mi Hazánk nagykanizsai szervezetét vezette. A férfi Hokker Tiborral, a párt országgyűlési képviselőjelöltjével 2022 végén egy személybiztonsági tevékenységgel foglalkozó vállalatot alapított. A cég neve is beszédes: Rus-Hun Security Kft. Kötő nevéhez egyébként több más, felszámolás vagy kényszertörlés alatt álló vállalkozás is van, mint például az Ősmagyar Ásványvíz Kft.

A portál megkereste a Mi Hazánkot, amely azt közölte: Kötő Gyula 2023 augusztusában lépett ki a pártból saját kezdeményezésére. Azt állítják, nem tudtak Kötő tevékenységéről, és

egyébként sem foglalkoznak tagjai magánéletével (sic!).

Alább látható a rendőrség rajtaütésről készült videója:

Valódi Hírek