Nő az ellenállás: Bősz Anett élőben jelentkezett be a sóskúti akkumulátorgyár elleni demonstrációról (+videó)

Tiltakoznak az emberek.

Mint megírtuk, Alsózsolca helyett Sóskúton húzná fel akkumulátorgyárát egy szlovén cég. Az ATV Híradónak a közeli Érd és Tárnok polgármesterei elmondták: ellenzik a beruházást, amelyet Sóskút polgármestere szerintük csak azért támogat, mert erre utasítást kapott a magyar kormánytól.

A tervek a településen élőket is rendkívül aggasztják,

ezért helyi népszavazást kezdeményeztek.

Akkora tömeg gyűlt össze a Sóskútra tervezett akkumulátorgyár ügyében megrendezett lakossági fórumon, hogy

az emberek be sem fértek a terembe

– számolt be minderről közösségi oldalán, a helyszínről bejelentkezve Bősz Anett főpolgármester-helyettes.

Bősz Anett közzétett videójában elmondta, olyan mintha egy valóságos fesztivál zajlana a helyszínen.

A politikus kiemelte, hogy a „semmit rólunk nélkülünk elve” mindenhol kell, hogy érvényesüljön.

„Az nem megy, hogy a helyi emberek megkérdezése nélkül bármi idetelepülhet. Bármilyen olyan emberre, életre, természetre veszélyes termelő tevékenység, amelyhez

nem járult hozzá a lakosság”

– hangsúlyozta, hozzátéve: ez mindennél fontosabb szempont kellene, hogy legyen.

A politikus jelezte, gazdaságstratégiailag elképzelhetetlen, hogy összeszerelő üzemmé váljon Magyarország. Kiemelte annak fontosságát, hogy nem alacsonyan képzett munkaerőre lenne szüksége Magyarországnak, hanem sokkal inkább a magas hozzáadott értékű munkahelyek megteremtésére.

Videó:

(Bősz Anett/Facebook)

Valódi Hírek