Orbánék irigykedve nézhetnek a lengyelekre: Nekik sikerült az, amiről a Fidesz évek óta álmodozik

Pedig próbálkoznak egy ideje.

Az igazságügyért felelős uniós biztos, Didier Reynders pénteken Varsóban tárgyalt. Az Adam Bodnar lengyel igazságügyi miniszterrel és főügyésszel közösen tartott sajtóértekezleten elmondta:

„látjuk, hogy az új kormány teljességgel elszánt amellett, hogy visszaállítsa a lengyelországi jogállamiságot”.

Azaz: az új lengyel kormány eltökélt a jogállamiság visszaállítása mellett, így lehetségessé vált az uniós alapszerződés 7-es cikkelye szerinti eljárás lezárásának előkészítése.

Reynders meggyőződése, hogy Lengyelország

„teljességgel visszaállíthatja a jogállamiságot betartó és az Európai Uniót támogató állam pozícióját”.

Ez azonban, mint írtuk, Magyarországra nem igaz.

Csütörtökön az Európai Parlament (EP) sajnálatát fejezte ki az Európai Bizottság azon döntése miatt, hogy 10,2 milliárd eurót szabadított fel a korábban befagyasztott pénzeszközökből, annak ellenére, hogy

a magyar kormány nem teljesítette az igazságszolgáltatás függetlensége érdekében kért reformokat.

Sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy a tagállami kormányokat tömörítő tanács nem alkalmazta a 7-es cikkely szerinti eljárást, noha az EP 2018-ban aktiválta a mechanizmust.

Felszólították a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanácsot, hogy állapítsák meg: Magyarország a 7-es cikkely szerinti eljárás keretében elkövette-e az uniós értékek súlyos és tartós megsértését.

(via privatbankar.hu)

Valódi Hírek