Rendkívüli: Kiszivárgott Pintérék súlyos terve, brutális megszorítás érkezik a nyári választások után

Nem akarták, hogy a szavazás előtt kiderüljön.

Hatvan olyan

iskola bezárását tervezi a kormány,

amelyben hétfős vagy annál is kisebb létszámú osztályok vannak – tudta meg a hvg.hu.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergelynek volt már egy elszólása ezzel kapcsolatban. Mint mondta: „jogos felvetés, hogy az iskolai struktúrát kell-e alakítani vagy sem, de ez politikailag is érzékeny kérdéseket vet fel, és számtalan más vonatkozása is van az ügynek”.

A lap szerint jellemzően a leszakadó kistelepüléseket érintené a döntést

– ezekről a helyekről máshova kellene majd szeptembertől iskolába járnia a gyerekeknek.

Ugyanakkor egyáltalán nem csak a csökkenő lakosságszámú, szegény falvakat lökné még rosszabb helyzetbe ezzel a kormány. A Nyugati Fény írta meg, hogy a fővárosi agglomerációban a gyorsan növekvő lakosságú Csobánka egyetlen iskoláját is a bezárás réme fenyegeti. Az indok itt is az, hogy „túl kevés” gyerek jár az osztályokba.

Valódi Hírek