FRISS: Karácsony Gergely kezdeményezte az összellenzéki megegyezést a budapesti győzelemért

A DK azonnal besorolt a javaslat mögé.

Nyílt levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármester a Demokratikus Koalíció, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd – Zöldek elnökeihez, hogy együttesen zárják le az önkormányzati választással összefüggő tárgyalásokat.

Karácsony a közösségi oldalán csütörtökön úgy fogalmazott, hogy a kormányzópárt hadüzenetet küldött Budapestnek, amelynek célja, hogy szétzilálja a fővárosi köztársaságpárti egységet.

A főpolgármester mindennek hatására politikai ajánlatot fogalmazott meg, amely többek között tartalmazza, hogy a fővárosi listás választáson a köztársaságpárti erők közösen indulnak.

Karácsony Gergely bejegyzését változtatás nélkül idéztük:

„Nyílt levelet írtam a fővárosi köztársaságpárti koalíciót vezető pártok, a Demokratikus Koalíció, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd – Zöldek elnökeinek:

zárjuk le végre az önkormányzati választással kapcsolatos tárgyalásokat!

A Fidesznek nincs ajánlata Budapest számára, csak hadüzenete.

Ennek a hadüzenetnek része az a csapda is, amelyet az ellenzéki pártoknak állított a fővárosi választási szabályok jogállamiságot sárba tipró átírásával. Az új rendszer trükkje, hogy első ránézésre arányosnak tűnik, de valójában nem az: a pártok külön listaállítása csak külön polgármesterek állításával lehetséges,

ez pedig szétzilálhatja a köztársaságpárti egységet.

Ne sétáljunk bele ebbe a csapdába! Lépjünk át rajta!

A politikai ajánlatom legfontosabb pontjai:

❗ A fővárosi listás választáson a köztársaságpárti erők közösen indulnak, közösen fogalmazzák meg a politikai ajánlatukat Budapestnek.

✅ Főpolgármester-jelöltként vállalom ennek a köztársaságpárti listának a vezetését.

❗ A köztársasági többséget adó pártoknak minden kerületben közös polgármester-jelöltet kell állítaniuk, a közös polgármesterjelöltek személyében meg kell állapodniuk legkésőbb február közepéig. Ahol ez valamilyen okból nem sikerül, ott a 2019-es önkormányzati választáshoz hasonló előválasztást kell tartani legkésőbb a március 15-ét követő napokban.

❗ A várost irányító pártok legyenek nyitottnak az LMP csatlakozására is, az LMP pedig döntse el, hogy részese kíván-e lenni ennek az együttműködésnek, vagy külön indul mindenhol.

❗ A köztársaságpárti többség pártjai tegyenek javaslatot egy méltányos és moderált együttműködésre a Kétfarkú Kutyapártnak is.

Budapesten a köztársaságpárti politika, a szociáldemokrata, zöld és liberális pártok együttműködése sikerre van ítélve. Közös felelősségünk, és választóink magától értetődő elvárása, hogy az elmúlt öt év sikeres kormányzását folytatni tudjuk Budapesten.

A teljes levél kommentben található. ⤵”

Karácsony Gergely nyílt levele a kommentszekcióból.

Karácsony Gergely nyílt levele a kommentszekcióból.

A Demokratikus Koalíció csütörtöki közleményében hangsúlyozta: egyetértenek Karácsony Gergellyel, hogy az idei fővárosi önkormányzati választásokat megelőző jelölt- és listaállítást legkésőbb március közepéig be kell fejezni.

Ahogy korábban már elmondták, támogatják, hogy a jelenlegi városvezetést adó pártok (DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd) a főpolgármester által vezetett közös választási listán induljanak, támogatják azt is, hogy az LMP is e lista résztvevője legyen.

Mint írták, a kerületi polgármester-jelölések kapcsán támogatják a főpolgármester DK-s jelölteket támogató javaslatait. A DK a főpolgármester által felsorolt, nem DK-hoz tartozó polgármester-jelöltekkel szemben

jelöltet állítani nem kíván

– olvasható a közleményükben.

Továbbá támogatják, hogy a főpolgármester által konkrét személyi javaslattal nem érintett kerületekben előválasztás döntsön a jelöltek személyéről. A DK e kerületek közül

a XXI. és a XXII. kerületben kíván polgármester-jelöltet állítani,

jelöltjeiket már korábban megnevezték, készen állnak az előválasztásra – fogalmaztak.

Mindemellett egyetértenek a főpolgármesterrel abban is, hogy az előválasztásokat a 2019-es sikeres önkormányzati választásokat megelőző előválasztás szabályait alapul véve kell megrendezni.

(Karácsony Gergely/Facebook/Nyugati Fény)

Valódi Hírek