Visszavágtak a megkárosított napelemesek – Csődközeli helyzetbe taszította őket a kormány

12 pontban reagáltak Lantos Csabáéknak.

Amint írtuk, az Energiaügyi Minisztérium 75 milliárd forintot szánt a Napenergia Plusz Programra. A kiírás szerint a költségek 65 százaléka – legfeljebb 5 millió forint – igényelhető állami támogatásként.

A pályázatra már tavaly megnyitották a kivitelezői regisztrációt, azonban

akad egy kis bökkenő: a pályázati kiírás csődközelbe hozta a kivitelezőket.

Az új pályázatban ugyanazoktól a kivitelezőktől várják, hogy megint saját pénzüket kockáztassák és beláthatatlan időre, kamatmentesen és árfolyamkockázattal hitelezzenek, akik

a korábbi pályázatokból sem lettek kifizetve.

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség 12 pontban reagált az előállt helyzetre.

A követeléseiket változtatás nélkül közöljük:

„Mit kíván a

Magyar Napelem Napkollektor Szövetség.

Legyen napenergia, jogbiztonság és egyetértés.

1. A napelempályázatok (kivitelezőinek) azonnali kifizetése.

2. Piaci alapú átvételi árak a bruttó elszámolásban.

3. Kiszámítható és egyértelmű jogszabályi környezet.

4. A napelemes rendszerek áfája 0 százalék.

5. A 2023. december 31. előtti napelemes rendszerek szaldó elszámolását.

6. 0-8 kVA inverterek engedélyezése 1-fázison.

7. Energiaközösségek.

8. Robin Hood-adó eltörlése a naperőműveknél.

9. Kereskedelmi célú naperőművek azonnali engedélyezése.

10. Alanyi jogon igényelhető támogatást.

11. Országos hálózati feltáplálást.

12. Szakmai egyeztetést a napelemszövetséggel (MNNSZ).

Megbízhatóság, környezetvédelem, napenergia!

MNNSZ”

– írták.

(Magyar Napelem Napkollektor Szövetség / Facebook)

Valódi Hírek