Micsoda meglepetés: Igazi sztárvendéget fogadott az ötórai tea mellett Novák Katalin

Volt mit megbeszélniük.

Novák Katalin és Orbán Viktor megbeszélésén sok minden szóba kerülhetett, hiszen, amint megírtuk, hétfőn épp Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke állt bele a magyar miniszterelnökbe, Svédország NATO-csatlakozásának megvétózása pedig hónapok óta aggasztja az Európai Unió vezetőit is.

Ha ez nem lenne elég, Szlovákiában is nemzetközi botrányt okoz a „szuverenitásvédelméről” elhíresült Orbán-kormány Putyin-barát fellépése.

Novák Katalin posztját változtatás nélkül közöljük alább:

„Évindító megbeszélés Orbán Viktor miniszterelnökkel

Idén 25 éves a NATO- és 20 éves az EU-tagságunk, ráadásul Magyarország az unió soros elnöke is lesz.

Az ország nemzetközi megítélése szempontjából meghatározó év elé nézünk, amelynek már a kezdete is erős: a szlovák és a vietnámi miniszterelnök is Magyarországra látogat, holnap pedig Davosba utazom, ahol az Európai Bizottság elnökével találkozom, és

a Világgazdasági Fórumon is felszólalok.

Volt tehát miről beszélgetnünk”

– írta.

(Novák Katalin / Facebook)

Valódi Hírek