Meg fogsz lepődni: Rétvári Bence leleplezte, ki áll a szombati tanártüntetés mögött

Egyet találhatsz!

Részletesen beszámoltunk róla, hogy demonstrációt szervezett szombat délutánra az Egységes Diákfront, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és további öt szervezet a Belügyminisztérium épülete elé. Az emberek azért vonultak megint az utcára, mert a kormány ismét nem teljesítette a pedagógusoknak ígért januári béremelést.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár a tüntetés után az állami kézben lévő Magyar Tavirati Irodának (MTI) azt mondta, hogy nem a béremelésért, hanem politikai okokból szerveznek demonstrációkat és sztrájkokat az emberek.

A fideszes politikus le is rántotta a leplet, ki áll (szerinte) a szombati tüntetés mögött. Ki más?

Soros György!

A politikus úgy fogalmazott az esemény kapcsán:

„A magyar politika történetében is ritka, hogy a tanárok és óvónők béremelésének pontos részleteinek bejelentése és az erről szóló jogszabályok megjelenése után is folytatják a béremelésért indított tüntetés sorozatot. Nekik nem a tanárok és óvónők fontosak, hanem a kormány elleni tiltakozás”.

Hozzátette:

„Fontos elmondani, hogy a pedagógusok több mint 90 százaléka egyetlen sztrájkhoz vagy akcióhoz sem csatlakozott. A sztrájkokban általában a pedagógusok legfeljebb 5-7 százaléka vett részt.

Fontos elmondani, hogy a pedagógusok több mint 99 százaléka az új pedagógus jogállást választotta, és csak kevesebb mint 1 százalékuk utasította azt el.

Fontos elmondani, hogy a kormány már a tiltakozó akciók előtt, 2022 nyarán döntött arról, hogy a pedagógus átlagbér 2025-re fokozatosan el kell hogy érje a közel 800 ezer forintos összeget, és a pontos menetrendet nyilvánosságra is hozta”.

Leszögezte, Brüsszel a hibás, mert ott valótlanságokat terjesztenek Magyarországról, hogy ezzel késleltessék az EU-s források kifizetését.

Azt is megígérte, hogy ha az EU-s források megérkeznek, idén januártól 32,2 százalékkal, jövőre pedig 21 százalékkal nő a tanárok és óvónők bére.

Valódi Hírek